Állami főreáliskola, Debrecen, 1901
24 fejlődés eredménye, az a szabály alakult ki, hogy á franczia névszó többes száma az egyes számból az s hozzátételével alakítandó. Ezért tehát a cers, niers, bués (ue a mai eu-nek felel meg) alakokat az egyes számú cerf, nerf, buef mellett elenyésztelek és cerfs, nerfs, buefs (ma boeufs) alakokat teremtették meg. A kiejtés azonban oly erővel ellenezte ezt a pótlást, hogy az f hang az írás daczára sem újult fel a többes számban. Ily csonkult tövű többes alak régen jóval több volt: roc szikla többese ros, chef főnök : chiés, saut ugrás: saus, sac zsák : sas, coq kakas: cos, coup ütés: cous, Grec görög: Gres ; mindezekben az egyes számban hangzott a szóvégi mássalhangzó, a többesben pedig úgy az ejtés, mint az írás elhagyta. A fentebbi 5 példával egy időben ezekbe is visszakerült az eltűnt betű s azóta: rocs, chefs, sauts, sacs, coqs, coups, Grees alakú többes számot írunk. Lassanként, nem egyszerre, az ejtés is alkalmazkodott ehhez az íráshoz s ma e szók többes számát egészen úgy ejtjük, mint az egyest. De hogy mily sokáig tartott ez az átalakúlás, mutatja az, hogy a XIII. században megindult visszapótlási folyamat daczára a coqs többes szám még a XVIII. században is ko-nak hangzott és bizonyítja épen az az öt példa, melynek magyarázatára ezekbe a történeti részletezésbe bocsátkoztam. 16. Melléknevek nőneve. A szóvégi átalakúlások érdekes példáit találjuk a franczia melléknevek him- és nőnemű alakjának különbségében. Tudjuk, hogy a mai állapot szerint a nőnemű alakot általában a himneműhöz ragasztott e-vel képezzük. Ez az e latima-nak felel meg; pl. latin darus dara fr. elair elaire világos. De a latin mellékneveknek csak egy része alkotta nőnemű alakját a-val (us-a-um, er-a-iun végűek); másik része más raggal látta el, harmadik része pedig a két alakot nem különböztette meg egymástól. Egy ideig a franczia nyelv megtar- tartotta ezt a többféleséget s míg például a latin bonus bona, rotundas rotunda (kerek) him- és nőnemű alakokból a francziában bon bonne, rond ronde lett, addig a latin grandis, mely mindakét nem alakja volt, a francziában is csak az egy grand alakot adta a him- és nőnem jelzésére. Ilyen melléknév sok volt ; ide tartoztak az összes participe présent eredetű melléknevek, pl. vivant élő. Később elmosódott e kétféleség okának a tudata s az összes melléknevek megkapták a nőnemben az -e jelt. így lett grand, vivant párja grande, vivante. Néhány összetételben mégis tovább élt az eredeti -e nélküli alak: la grand mere, la grand route országút, la grand messe nagy mise stb. A XVII. század emberei ebben szabálytalanságot látván, a szerintük elesett -e helyét hiányjellel pótolták s így írták: grand' mére, grand’ route, grand’ messe; holott az nem volt szabálytalan, csak régies írásmód. Összetett tulajdonnevekben, melyekben az összetétel egy része nőnemű melléknév, e tekintetben is megmaradt a régi írásmód, pl. Rochefort, Granville családnevekben a roche (szikla) s vilié nőnemű
