Állami főreáliskola, Debrecen, 1899

5 az alsó házban a papság lemond a tízedről, ugyanazt teszi a főrendeknél a püspöki kar; elfogadják a sajtótörvényt és sok más kulturális jelentőségű törvényt, — mindezeket a felelős minisztérium kinevezése előtt, saját kezdeményezésükből, nem várva be, hogy miniszter nyújtsa be a törvényjavaslatokat. Sietni azért kellett, mert a királyi leirat már április 10-ére rendelte el az országgyűlés feloszlatását. Az uj irányba való nyugodt átmenet érdekében ugyan sok teendő várt az országgyűlésre. De minthogy maga ez az országgyűlés is utolsó volt a régi szervezet szerint s a rendi szervezetet a népképviseleti rendszernek kellett felváltania, a rendek nem akartak a népképviselők munkakörébe vágni. Különösen az újonnan szervezendő pénz- és hadügy rendezését kívánták átengedni azoknak, kik majd az uj szervezet alatt élni fognak. A konzervativek azonfelül tekintettel voltak az udvarra is és csupa loyalitásból nem akartak olynemű határozatokat hozni, melyek az udvar érzékenységét bánthatnák és az uj országgyűlést esetleg nehéz helyzetbe hoznák. A király, V. Ferdinánd, betegeskedésénél fogva személyesen alig gyakorolta már a hatalmat s Magyarországon István főherczeg nádor volt a helyettese, a ki ugyan nem helyezkedett ellentétbe a magyar érdekekkel, de a bécsi udvar illetéktelen beavatkozásával szemben mégsem tudott oly határozottan fellépni, mint szükséges lett volna. A bécsi udvar pedig nagyon- félt az uj áramlattól: mindenképen ellenezte a magyar minisztériumról szóló törvényjavaslatot, mely szentesítés végett már föl volt terjesztve a királyhoz, de különösen a had- és pénzügy különválásától féltette a monarchia nagyhatalmi állását. Csakhogy nyíltan nem lehetett megtagadni az engedményeket, mert az olaszországi zavarok miatt a hadseregnek egy részére még délen volt szükség. Húzták, halasztották tehát a dolgot, a meddig lehetett. Sok sürgetésre végre lejött Bécsből az országgyűléshez a magyar minisztériumról szóló törvényjavaslat — szentesítés nélkül. A királyi leirat azt kívánta, hogy fa helytartótanács és az udvari kanczellária megmaradjon, a pénzügyi és a honvédelmi minisztérium hatáskörét pedig jelentékenyen szűkíteni akarta. Az országgyűlés e megszorításokkal az egész alkotmánynak szabadelvű fejlődését veszélyeztetve látván, elégedetlenkedett; Pozsony forrongásba jött; a miniszterelnök le akart köszönni; Kossuth pedig a leghevesebben kifakadt ily álarczos játék ellen. Pest is megmozdult és pedig fenyegető módon. Az elégedetlenek vezére Nyáry Pál volt, kinek indítványára kimondották, hogy ha az udvar nem enged, ideiglenes kormányt alakítanak s a ki annak nem engedelmeskedik, az a haza ellensége ; továbbá újra és a leghatározottabban követelik a független magyar minisztériumot s a teljesen önálló magyar hadsereget. Erre azután márczius 31-én ujabb királyi leirat jött, mely ezeket a kívánságokat nagyrészben teljesítette: eltörülte a királyi kanczelláriát és a kamarát, elismeri, hogy a honvédelmi szervezet megállapítása és az ujonczok megajánlása az országgyűlés joga, csak a tisztek kinevezését és a magyar seregnek az ország határain kivül való alkalmazását tartja függőben a király elhatározásától. Megkívánja azonfelül még azt is, hogy addig, mig az uj országgyűlés összeül, intézkedés történjék az «összbirodalmat» érdeklő állami költségekről. Ez ujabb királyi leirat nagy örömöt keltett az egész országban és a polgárháború veszélye egyelőre elmúlt. E közben az országgyűlés befejezte munkáját; letárgyalta azokat a törvényjavaslatokat, melyek az uj rendet, a nemességnek előjogairól való lemondását tartal-