Állami főreáliskola, Debrecen, 1892
ii és a második parallel osztály megnyitására kért engedélyt s egyszersmind az uj osztály ellátására két helyettes tanárt. A szükséges uj tanerő megérkeztéig, a mi csak szeptember második felében történt meg, a második osztály összes növendékei együtt a rajzteremben elhelyezve tanultak már a miatt is, mert a kereskedelmi akadémiában kibérelt két tantermet sem tudták csak szeptember 20-án rendelkezésünkre bocsátani. Ez a körülmény némileg megnehezítette s akadályozta a nyugodt tanítást. Ezentúl azonban, egy-két órányi helyettesítést vagy óracserét nem számítván, a tanítás zavartalanul folyt egészen ápril l-ig. Ekkor Gerecz Lajos tanárnak súlyos szembetegség miatt, magát egészen váratlanul hosszabb időre szabadságoltatnia kellett. Óráit osztályonkint a többi működő tanárok vették át, igy nevezetesen a mennyiségtant az I. A) osztályban Harmath Gergely, az I B-ben Kovaliczky Antal, a II. A-ban Skopál István, a VH-dikben Jaszencsák Sándor, a természettant a VB-ikben Piribauer Alajos, kik aztán ezen tantárgyakat az év végéig tanitották. A tanítás eredményét számokban a statistikai kimutatás általánosságban és részletesebben osztályonkint és tantárgyankint tünteti fel; az egyes tanulókra vonatkozólag pedig a névsor nyújt kellő felvilágosítást. e) Tanulmányi előmenetel és magaviselet. Miként a fönnebb felsorolt körülményekből látható, a tanári karnak ezen év folytán is kellett egyes kisebbnagyobb akadályokkal küzdenie. A tanárok azonban egyénenkint és együttesen minden tőlük telhetőt megtettek, csakhogy a tanítás sikerét biztosítsák és a tanulók erkölcsi értékét növeljék. Nem csak a rendtartási szabályzatban előirt módszeres és ellenőriző tanácskozásokon, hanem magán beszélgetéseikben is igyekeztek a tanulók jellemét, szokásait, szorgalmát, előmenetelét lehető jól megismerni és eljárásukat ezekhez alkalmazni. Az első és második időszak végén a szokásos időszaki Értesítő kiosztása utján, az időszakok közepén tartott tanácskozásokról pedig a szülékköz vagy gyámokhoz intézett külön figyelmeztető tudósítások által a hanyag tanulók szülei gyermekeik előhaladásáról és magaviseletéről kellő tájékozást nyerhettek. Az eljárásnak az volt eredménye^ hogy a szülők és gyámok gyermekeiknek, illetőleg gvámoltjaiknak szorgalmára és magaviseletére maguk is nagyobb gondot fordítottak, kellő tájékozódás szerzése végett a tanári testülethez is nem egyszer fordultak. Az eredményt az alább közölt statisztikai adatok kellő képen feltüntetik. Itt csak annyit kívánunk felemlíteni, hogy az egy vagy több tárgyból bukott tanulók száma 57 azaz 22*61 vagyis körülbelől annyi, mint a bukott tanulók országos átlaga szokott lenni; de ezek közül is még javító vizsgálatot tehet 23, azaz 9 12%. Az osztály ismétlésre vagy kimaradásra kényszeritett tanulók száma tehát csak 34, vagyi s 13'49°/o- Az osztályt sikerrel végezte: 195, vagyis 77'38°/ 0. Az elért eredményt tehát elég jónak lehet mondani. f) Rendkívüli tantárgyak. Az egyes rendkívüli tantárgyak tanítását a mi. niszterium olykép könnyíti meg s kívánja biztosítani, hogy a tanárok részére az állami pénztárból mérsékelt fáradsági dijat utalványoz, ilyen péld. a latin nyelv és az egészségtan. Más rendkívüli tantárgyak tanítását a tanárok ügyszeretete és buzgósága teszi lehetővé az által, hogy az ezekkel járó fáradságot félig sem jutalmazó külön tandíj szedése mellett vállalkoznak a tanításra. Ilyen ebben az Állami főreáliskola értesítője. 4