Állami főreáliskola, Debrecen, 1884

5 mithatunk, ha sikerül kimutatni, hogy itt Debreczenben nyolczosz­tályu teljes főreál iskolára épen oly szükség vau mint akármely más hazai vidéki városban, a melyekben régebben áll fenn ily tanintézet: az iskola igazgatósága lehetőleg teljesen állította össze azon adato­kat, a melyek a debreczeni városi reáliskola látogatottságára és egyéb viszonyaira vonatkoznak s azokat — más hasonló czélu tan­intézetek adataival is összehasonlítván — ugy foglalta össze, hogy belőlük a debreczeni reáliskola helyzete s azon szerep, melyet reálirányu iskoláztatásunkban betölteni hivatva van, világosan ki­tűnjék. Ezen czélbél készült és ily szándékkal került nyilvánosság elé emez emlékiratszerü értekezés. A nemzetek élete majdnem minden tekintetben hasonlít az egyes emberek életéhez. — Egyes emberek lelki s testi fejlődésé­nek megfelel a nemzetek anyagi gyarapodása s illetőleg szellemi tökéletesedése. Es e kettős iránvu .fejlődésnek harmonicusnak kell lennie ugy a nemzetek, mint az egyesek életében, mert különben igen könnyen beteges állapot keletkezhetik. Akár az anyagi elő­menetelt siettetnők mesterséges utakon-mödokon a szellemi rová­sára, akár viszont a szellemi fejlődést erőltetnők amannak elhanya­golása mellett: mind két esetben hibás lenne eljárásunk és nemzeti életünkben ép oly kóros tüneményt kellene majd észrevennünk, mi­nőt az egyes ember élete mutat, ha a lelki élet fejlődésének kierősza­kolása miatt a test elsatnyulását, vagy viszont a testnek túlságos ápolása mellett a lelki élet háttérbe szorulását látjuk. Az anyagi jólét, a gazdagság alkalmat ad és eszközöket nyújt a tudomány fejlesztésére. De viszont a tudomány sem marad adós; mert a tudományos búvárkodás által létre hozott ujabb találmányo­kat a gyakorlati életben az ipar és kereskedelem értékesiti s igy a találmányok alkalmazóit nagyobb jólét és gazdagság szerzésére képesiti.

Next

/
Thumbnails
Contents