Állami főreáliskola, Debrecen, 1882

36 történetében is, habár ebben már még nagyobb mértékben kell figyelmet fordítanunk a modern történetírás által felderített történelmi tényekre, s így mindinkább közelitünk azon módszerhez, a melyet aztán egészen kell alkalmaznánk az újkor történelmében, a hol nem egyes népeknek, hanem legtöbbször a nagy szövetségekre oszlott egész Európa összes népeinek történelmét kell figyelnünk. Itt, az újkorban, szövevényes politikai viszonyok, a messzeágazó ravasz diplomáciái összeköttetések teszik nehézzé a történelem tárgyalását. De erre, habár sokkal kisebb mértékben, a középkorban elő lesz készítve a növendék. A középkorban az állami és társadalmi viszonyok könnyebb megértetésére okvetlenül szükséges a jog- és alkotmánytörténetet is igénybe venni a tanításban, — a vallásos viták és versengések, valamint általában az egész középkori mély vallásosság és egyházi élet világosabb felfogására valamely ujabb egyházi történelmet kell tanácsadás, tájékoztatás végett felhasználni; mert a kútfői munkák itt már a tényleges viszonyokat sem a hűbériség, sem az egyházi élet tekintetéből nem tüntetik fel oly hűen, mint az ókoriakat az akkori forrás munkák. Hanem azért még a középkorban sem lehet elmellőzni az egykorú feljegyzéseket, a melyek mintegy magában az életben, a tevékenység közepett tüntetik fel a szereplő egyéneket. Az ő- és középkorra vonatkozólag is az volna tehát a legfontosabb teendő, hogy tanáraink közül egyesek külün-külön vállalkoznának az ó- és középkori forrásművekből egy a tanterv kívánalmainak megfelelő történelmi olvasókönyv szerkesztésére; vagy, mivel egy a feladatnak teljesen megfelő ily olvasókönyv összeállítása nem kis — Egy másik : Hőmmel szerint „a legelső ismeretesebb ó-babyloni király nevét nem szabad többé Uruknak olvasni, hanem Urbagasnak." Felhozza még az özönviz históriájára vonatkozó Ararat-hegy ellen tett kifogást az ujabb kutatás alapján, valamint az athenei esküdtek számára vonatkozólag ujabban felmerült kételyt s több efféléket. — Én az efféléket a középtanodai tanításban teljesen mellőzendőknek vélem. Ezek és ezekhez hasonlók érdekelhetik a történettudósokat, s tudomásul kell venni az ilyeneket a specialistáknak ; — de a középtanodai növendéknek nem. A tanúlónak elég tudnia annyit, hogy volt ily kivándorlás, és hogy volt Athenben esküdtszék, de azt nem kell fürkésznie, hányan vándoroltak ki, sem azt, hogy hány volt az esküdtek száma. Azonban itt már szükséges a kritikának azon eredményét feltüntetni, hogy például a római királyok története Livius elbeszélésében nemcsak mondán alapul, hanem nagyon kis részben hihető, s nagyon csekély benne a való.