Állami főreáliskola, Debrecen, 1877

6 juk meg, hosszabb uton tér vissza; — ha pedig a dobás erejét és irányát kellőleg eltaláljuk, mielőtt vissza esnék, egyideig köralaku uton körüljárja a földgömböt. Azonban az ut csak igen ritka esetben lesz tökéletes köralaku, mivel errenézve különös pontossággal kellene eltalálnunk a dobás erejét és irányát, — hanem többé vagy kevésbbé hasonló lesz egy összve lapított körhöz, vagy egy kissé széthúzott vasabroncshoz. Az ilyen utat kerülék (elypsis) alakúnak szokták nevezni. A tudomány kimutatta, hogy a kisebb s nagyobb égi testek hatalmas középpontok körül általában ily fajta pályákon haladnak és hogy ezen utjokban, a mint távolabb és közelebb jutnak egymáshoz, a szerint különböző, kisebb nagyobb, egyéb zavaró befolyást is gyakorolnak egymás útjára a kölcsönös vonzó erő következtében. Sőt az általános vonzóerő törvényének alkalmazásában annyira mentek a természettudósok, hogy a bolygóknak ily nemű zavargásait elméleti uton előre meghatározták s az eredményt öszvehasonlitván a csillagos ég tüneményeivel, azt pontosan bekövetkezni látták. Az általános vonzó erő ily egyszerű törvényéből kifejlődött emeletnek a rendkívül bonyolódott és sokféle égi jelenségekkel való egybefüggése oly tökéletes és oly pontos volt, a milyen még eddig egy tudományban sem éretett el. A bolygók útjában való legkisebb zavarodásnak is ösmeretes lett az oka, vagy ha az ok nem volt is rögtön található, gondos számitás megmutatta, hogy hol kell azt keresni. Ily számítás utján fedezték fel naprendszerünk ma ismeretes legkülsőbb bolygójának, Neptunnak létezését, 1846-ban. Ezen eset a csillagászat történetének egyik legfényesebb pontját képezi. Az addig ismert bolygók mindegyikének utja a legkisebb részletig meg volt már határozva, minden ismert bolygónak a másikra gyakorolt zavaró hatása pontosan számításba véve, — mégis a tapasztalás, ezen időbeli ismeretek szerint a naptól legtávolabb eső bolygónak, Uránusnak pályályán az elmélettől feltűnően eltérő zavargást mutatott. Ez Besselben már 1840-ben felébreszté azon gyanút, hogy e zavart talán egy még ismeretlen, a naptól még távolabb eső, külső bolygó okozza. Le Verrier és Adams az Uranus bolygón észlelt zavar és az általános vonzerő törvényének alapján, hosszantartó, iszonyú fáradságos munkával, egymástól függetlenül kiszámították a zavart okozó bolygó helyét és nagyságát. Gallé még azon nap estvéjén, hogy a számitás eredményét LeVerrier-től megkapta (1846. szeptember 23) a kiszámított helytől alig 1 foknyira megtalálta az előre is nyolcad nagyságúnak mondott csillagot, melyet azután véglegesen Neptunnek neveztek. A nehézkedési erő törvényszerűségének világos jelenségeit az égűr még távolabbi vidékein is észlelhetjük. Ugyanis az úgynevezett álló csillagok közt többeket fedeztek fel, melyek páronként egymás körül kerülékes uta-