Állami főreáliskola, Debrecen, 1877

16 let felé megy végbe. A nap maga is ugyanezen irányban forog. A holdak is ugyanily mozgást végeznek főbolygójuk körül, ugy hogy ezen körülbelül egypár száz mozgásnak ugyan azon irányban való bekövetkezése, határozottan kizár minden esetlegességet és azon eszmét érleli meg bennünk, hogy enynyi feltűnően egyetértő mozgásnak egy és ugyanazon okból kellett megindulnia. Hogy a nap és a felemiitett bolygók szorosan egy családba tartoznak, arra nézve az épen emiitett mozgási rokonságon kivül, utjok alakjának hasonlatossága is bizonyítékot ád. Nevezetesen a 8 fő bolygó utja csak nem tökéletes kör alakú; a bolygódok egy része szintén csak igen kevéssé lapított körben halad, a míg mások, habár kissé elnyultabb kerüléket irnak is le utjokban, azon egyáltalában nem annyira elnyultat, mint az üstökösök, amelyekről bizonyos, hogy nem törzstagjai naprendszerünknek, hanem a külső világtérből csak később vonzattak be a nap közvetlen hatáskörébe, a honnan nem is igen szabadulhatnak el többé, vagy csak igen ritka esetben. Igen nevezetes körülmeny az is, hogy a bolygók mindegyikének utja ellentétben az üstökösökével csaknem egy és ugyanazon síklapba esik s a bolygók, sőt maga a nap is saját tengelyeik körül ugy forognak, mintha ezen síklapon elperditett orsók volnának, azaz : forgási tengelyük csaknem függélyesen áll ezen lapra. — Ezen tekintetben — talán — csak is Uranus és holdjai képezik az egyedüli feltűnő kivételt. Ezen három feltűnően összevágó jelenség segítette Laplace-t egy, a mi naprendszerünk képződéséről való oly vélemény egybeállítására, a mely, a midőn egy részről, mint iszonyú szorgalommal és éleselmüséggel véghez vitt munka eredménye méltó ámulattal tölt el bennünket, másrészről a dolgok valódi állásának anyira megfelel, hogy habár egyes részeiben az ujabb idő pótolni valókat talált, még is főbb vonásaiban ma is fentartja magát és ezen főbb vonások a legnagyobb valószínűséggel érvényben is fognak maradni mindenkor. Naprendszerünk tagjainak oly feltűnően egyetértő mozgását Laplace ugy magyarázza, hogy naprendszerünk összes anyagja kezdetben borzasztó hőségü és igen nagy kiterjedésű izzó gőztömeg lehetett, mely még Neptun utján is rendkívüli mértékben tűiért. Ezen állapotában a távoli világok lakóinak olyforma látmányt nyújthatott, mint a milyet nekünk ma a szabálytalan vagy pedig gömbalaku ködfoltok látása szolgáltat. Ezen gőztömeg nem maradhatott nyugvásban; néhány szomszédos égi test vonzása elegendő volt, hogy lassanként az egész gőztömeget egy belsejében lévő állandó tengely körül, eleinte csak igen lassú forgásba hozza. Idők mnltával a nagy hőség a kisugárzás következtében alább szállott s ez a ködtömeg összébb húzódását eredményezte, — a mig az öszszehuzódás egyrészről nagyobb sürüdésnek, másrészről gyorsabb fogásnak volt okozója (Hogy összébb