Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1944

Elöljáróba. Mielőtt iskolánk eddigi életéről beszámolnánk, elöljáróban nem mehetünk el szó nélkül a mellett a sorsdöntő változás mellett, amelyet ez az iskolai év hozott a piarista iskolák s általában a szerzetiskolák számára. Nem panaszképp, nem kesergéssel, hanem a történelmet irányító isteni Gondviselés intézésében megnyugodva valljuk meg őszinte nyíltsággal, minden szégyenkezés és kertelés nélkül: anyagilag leromlottunk és teljesen elszegényedtünk. Anyagilag leromlottunk: ugyanis a bombázás és a háború pusztításai minden tanítórendnél jobban sújtották a piarista rendet. Intézeteink a bombázások és harci cselekmények következtében súlyos bombakárokat szenvedtek (pl. budapesti kollégiumunk helyreállítási költsége kb. 20 millió pengőre rug), részint minden felszerelésük, mint éppen a mi iskolánké is, a háború martalékává lett: bútorzat, könyvtárak, szertárak anyaga stb., s jóformán csak üi'es falaik meredeznek, némelyütt szomorú romokban, az égnek. Elszegényedtünk: a földreform révén — jelentéktelen töredékétől eltekintve — elvesztettük birtokunkat, amelyet a királytól azért kaptunk, hogy iskolánkat fenntarthassuk belőle s amelynek jövedelmét teljes egészében mindig erre is fordítottuk: de nem kapjuk immár azt az államsegélyt sem, amely a személyi kiadások fedezésére szolgált. Tehát elvesztettük az államnak eddig élvezett támogatását, amely pedig egyedül tette lehetővé iskolánk fenntartását. A tandíj a kiadások elenyésző részét fedezhetné csak, de most már ez sem jöhet tekintetbe, hiszen a jövő iskolája, igen helyesen, ingyenes lesz. Rendíthetetlen, szent meggyőződésünk, hogy a jövőben is folytatnunk kell küldetésünket egyházunk, hazánk, népünk s a magyar kultúra szolgálatában. S bízunk benne, hogy a demokratikus Magyarország katolikus társadalma sem akarja nélkülözni a szerzetesiskolákat, amelyeknek, nagy részben, szellemi pallérozását, nevelését köszönheti. Ha tehát társadalmunk akarja, hogy gyermekeit a szerzetiskolák, így tehát a kegyes iskolák is tovább tanítsák, neveljék, be kell látniok, hogy fennmaradásunk, további működésűnk érdekében anyagi alapra, támaszra és segítségre van szükségünk, s ha ezt az államnál nem találjuk meg, akkor máshoz kell fordulnunk. Mikor 1848-ban a katolikus vallás megszűnt államvallás lenni, egyik főpásztorunk, Fogarassy Mihály e változás következményét így vonta le: „Mikor az egyház a fejedelmi (ma úgy mondanók: állami) pártfogás ernyőzete alól ki van rántva . . . saját híveinek védelme alá kell húzódnia." A múltban erre nem került sor, mert az állam