Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1942

Novemberben borított gyászba bennünket igaz tisztelettel körülvett elnökünknek, dr. Ruffy-Varga Kálmán ny. m. kir. gazdasági akadémiai igazgatónak, a felsőház volt tagjának, kir. tanácsosnak, a Ferenc József Rend lovagjának, a kormányzói Signum Laudis és több más kitüntetés tulajdonosának, Debrecen sz. kir. város törvényhatósági bizottsága örökös tagjának, a debreceni róm. kat. egyházközség világi elnökének fájdalmas elvesztése. Haláláról külön gyászjelentést adtunk ki, s gyászunkban a legszélesebb körű általános mély együttérzés osztozott azokban a részvétnyilvánításokban, amelyek a vármegye és a város főispánja, polgármestere, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke s a közéletnek sok más kitűnősége, nemkülönben pedig a társszövetségek és a tőlük távolabb élő volt öregdiákok nevében szövetségünkhöz érkeztek. Legmélyebben megindított bennünket a Magyar Kegyes Tanítórend főnökének részvétele megkapó jellemzést adva elnökünkről, így szólván hozzánk: „Komoly egyénisége, higgadt modora, megfontolt szavai a képzett, okos és öntudatos ember minden jellemző vonását mutatták. Ehhez járult széleskörű tudása, nagy műveltsége, vezetői tapintata és irányításra-termettsége, amely tulajdonságok kiemelték az átlagból és egy tekintélyes magyar város közéletében nem kis szerepet juttattak neki. .. A derék ember, a jó hazafi, az egyházához hű lélek példaképe volt, elmúlása mindenképpen nagy veszteség." Mélységes gyászunkban egy szegénysorsú piarista diáknak 50 pengőt adományoztunk koszorúmegváltás címén. A temetésen dr. Tarján Oszkár HÉV főtanácsos, elnökségünk régi tagja mondott búcsúbeszédet szövetségünk nevében. November 19-20-2 1. és 22-én áldott alkalmat kaptunk a pietas szellemében való vallásos elmélyedésre a piarista intézetnek a rendi jubileumot bevezető kegyeletes napjain, főpapi szentmisék részeseiként felajánlva imánkat a magyar kegyes iskolák elhunyt és élő jótevőiért, az öregdiákokért, a kegyesrendi iskolák jelenlegi ifjságáért, az egész piarista családért. A jubiláló rend debreceni megtelepedésének külön jelentőségére utalva, a napi sajtóban dr. Fábián Sándor MTI igazgató, szövetségünk főtitkára írt méltató ünnepi cikket. Decemberben osztatlanul egységes örvendezéssel vettünk részt a Magyarországi Piarista Diákszövetségek budapesti nagyszabású ünnepélyén, amely a legmelegebb országos érdeklődés középpontjába emelte a rendi jubileumot. Az öröm és a bánat váltakozásában Ferenczy Tibor országgyűlési képviselőnek, Budapest székesfőváros ny. főispánjának, a debreceni piarista iskola egyik kiválóságának hirtelen halála mért ránk újabb gyászos csapást. Efelett érzett bánatunkat megnyugvással enyhítette az a körülmény, hogy az elhalt képviselő helyét a magyar országgyűlés képviselőházában a debreceni közéletnek egyik kitűnősége, szövetségünknek is kiválóan érdemes vezető tagja: Nagybákay Antal foglalta el, akit ebből az alkalomból szívesen köszöntöttünk. A gyász és a fájdalom sötét bánata 194 3. január havában újból reánk nehezedett, amikor az egész ország mély megindulással értesült Szmrecsányi Lajos pápai trónálló, egri érsek-főpásztornak, szövetségünk tiszteletbeli elnökének elhunytáról. A megboldogult főpap, mint a piarista rend debreceni középiskoláinak egykori volt növendéke, a Gondviselés kegyelméből elért magas életkorában is — fennkölt szavai szerint -— kegyeletesen őrizte a régmúlt idők kedves emlékeit s legmelegebben elmélyedt abban a gondolatkörben, amelyet a diákszövetség magáénak ismer. A nagy magyar egyházfő szövetségünk tízéves jubileumára remekmívű emlékserleget is ajándékozott. Bensőséges részvétünk nyilvánítását fogadta vitéz Subik Kál47