Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1942
tézetünk növendéke: Bozóky György VIII. o. t. szerezte meg. A csapatversenyben csak a középdöntőbe jutott be a csapat. Kosárlabdaszakosztály. Vezetőtanár: dr. Rozsály Ferenc. Szakoszt. kapitány: Hollós László VIII. o. t. A kosárlabda fejlesztésére nagy gondot fordít az intézet igazgatósága, mivel ezt a játékot tartja legalkalmasabbnak mind nevelési, mind sportolási szempontbót. Az évek óta folyó kiképzés és gyakorlat magas fokra fejlesztette ezt a játékot, amelyet a tanulóifjúság nagy kedvvel és hozzáértéssel űz. Az intézet válogatott csapata a debreceni KISOK versenyben első lett. A városbajnoki címért való szép küzdelemben az első csapat az első helyezést s ezzel a bajnoki címet nyerte el az összes egysületek között, a második csapat a negyedik helyet érte el, megelőzve a többi középiskolai csapatokat: csupán saját első csapatunktól és az egyetemi csapatoktól szenvedett vereséget. Mint KISOK győztes csapat játszottunk a nagyváradi Szent László gimnázium csapatával és az aránylag gyenge csapattól nagy meglepetésre első csapatunk 25:22 arányban meg nem érdemelt vereséget szenvedett. Labdarúgószakosztály. Vezetőtanár: Román Béla, később K oh o n i t z József testnevelési tanár. Szakoszt. kapitány: Varga László IV. ker. o. tanuló. Szakosztályunk a folyó iskolai évben két bajnokságban is résztvett. A KISOK verseny keretében az első helyre küzdötte fel magát a a csapat s csupán formai hiba miatt kerül a második helyre az állami gimnázium csapata mögé. A második bajnokság a Leventebajnokság volt, amelyben szintén szép küzdelmet vívtak a fiúk, bár — sajnos — élen álló csapatunknak immár két játékosa sérült meg súlyosan. E miatt is, meg a gyakorlati lekötöttséget jelentő bajnoki mérkőzések miatt aggódó figyelemmel kísértük a bajnokságot — különösen a vidékre való utazgatások okoznak folytonos nehézségeket iskolai munkájukban, másrészt minden mérkőzésen, amely vidéken folyt le, lerúgtak égy-két játékost. A bajnokság végeredménye még nem ismeretes. A SPORTKÖR PÉNZTÁRI KIMUTATÁSA: Bevétel Kiadás N O Szöveg összeg O oo Szöveg összeg 1 Nyitóegyenleg— — — 98-40 1 Felszerelésre és javításra — 494.56 o Az iskola igazgatóságától 1.437'50 2 Vegyes kiadás — — — 58.55 . i Nevezési dijak — — — 23 20 3 Tornatermi felszerelés és Nevezési dijak — — — javítás — — — — 31.96 4 Nevezési díjak — — — 107.12 5 Tanári részesedés — — 575 — \ 6 Kisok részesedés —- — 143.75 7 Cserkészek részesedése — 143.75 \ 8 Záró egyenleg — — — 4.41 1.559.10 1.556.10 Céllövő-szakosztály. Vezetőtanár: Hesz Ödön. Kapitány: Révász János IV. ker. t. Országszerte láthatjuk a plakátokat: „A céllövészet honvédelem." Ezzel szemben a háborús helyzet okozta általános lőszerhiány miatt gyakorlása szinte lehetetlen. A leventekiképzés, keretében kiutalt évi 40 drb. töltényből lövőket — éspedig jó lövőket — nevelni képtelenség. Éppen a 43