Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1942
lövészet az a sport, ahol szinte minden a gyakorlaton múlik, ez pedig a lőszerhiány miatt nagyon szük keretek közé szorul. A lehetőségekhez képest mégis igyekeztünk a jobb lövőket versenyeken indítani. 1943. május 16-án folyt le Debrecen város levente-céllövőversenye, amelyen csapatunk 1170 közös eredményével a középiskolások csoportjában a második lett. Az eredmény messze alatta maradt a várható eredménynek, aminek oka minden valószínűség szerint az, hogy a verseny az érettségi írásbeli vizsgálatok közé esett. Síszakosztály. Vezetőtanár:dr. Rozsály Ferenc. Szakoszt. kapitány: Kováts András VIII. o. tanuló. December 26—január 4. között rendezte szakosztályunk dr. Bátori József gimnáziumunk igazgatójának vezetésével és Meggyes János tanár úr részvételével sítanfolyamát Kőrösmező— Havasalján. A tanfolyamon 55 résztvevő volt, a nagylétszámú tábor ellenére az alföldi fiúk néhánynapos kiképzés után megérdemelten nyerték el a határvadászok elismerését; a résztvevők közül 35-en megkapták a Magyar Síszövetség vasjelvényét, míg öten a versenyen a bronzjelvényt is elnyerték. A tábor megrendezésében teljes mértékben segítségünkre volt a Városi Leventeparancsnokság, úgyszintén a rahói és havasaljai katonai parancsnokság. Ezért ezúton is hálás köszönetünket fejezzük ki mindkét parancsnokságnak. Cserkészcsapat. A csapatszervező testület elnöke: dr. Bátori József igazgató. A szervezőtestület tagjai: Nagy Miklós és Bánszky Tamás tanárok. A csapat parancsnoka: Meggyes János. Vezetők: dr. Rozsály Ferenc, Czakó György, Hesz Ödön, Rónai Jenő és Somhegyi Mihály tanárok. Csapatunk — a 171. sz. Erdősi Imre cserkészcsapat — elmúlt évi munkáját nyári nagytáborral zárta le. 52 fő részvételével állótábort rendeztünk Nagybánya mellett. A nehéz beszerzési viszonyok sok nehézséget okoztak, de ezek fejében bő kárpótlást kaptunk. Szinte naponta tettünk kisebb kirándulást, hogy a táj változatos szépségében gyönyörködhessünk. Megmásztuk a Rozsályt, ahol a havasi pásztoréletbe pillantottunk be. Felejthetetlen élmény marad a gutini kirándulás. A gerincig meredek szerpentinúton teherautóval mentünk, onnan gyalog a „Kakastaréjig." A régi, szinte érintetlen erdők, majd a csúcs közelében a borókaerdők sok fiúnak jelentettek ismeretlen új világot. Csónakáztunk a nagy Bódi-tavon, kirándultunk a kisebbhez is. De táborhelyünk közvetlen környéke is mély benyomásokat keltett szűk völgyeivel, sebes patakjaival, vízeséseivel és a gyönyörű kilátással. Láttuk a fakitermelés módját, a fa úsztatását, szállítását, a bányaércek feldolgozását, a vízi energia felhasználását. Még a fiatalabbak is megéreztek valamit a nem rég visszakerült város újonnan pezsdülő életéből és nehézségeiből. Az őrsök egy napot szántak egy-egy falu életének alaposabb megismerésére. Az állótábor után 9 cserkész kerékpáros tábort rendezett Trásy András segédtiszt vezetésével. Útirányuk: Debrecen—Nagykároly—Szatmárnémeti—Nagybánya—Máramarosziget — Borsa—Rahó — Máramarossziget— Debrecen volt. Ök is részt vettek az állótábor kirándulásain, de kerékpáros útjukat még többet is tettek, nagyobb eseményben is volt részük: megmászhatták a Horthy-csúcsot. Ugyancsak az elmúlt tanév történetéhez tartozik, hogy céllövőink a kerületi versenyen Debrecen város vándordíját másodszor is megszerezték a csapatnak. Vezetőjük, Hesz Ödön tanár úr a tiszti vándordíjat szerezte meg. A tanévet fogadalomújítással kezdtük meg. Kirándulás keretében az Igazgató úr előtt újították meg cserkészeink fogadalmukat. Ott volt a gimnázium levente-ifjúvezető csapata is. Első lépés volt ez a felé a cél felé, hogy az ifjúvezetőkből egy erős legénycserkészcsoport alakuljon. Az ősz és tavasz folyamán több kisebb kirándulás is volt. A legénycserkészek a környék falvait keresték fel kerékpáron, a fiatalabbak a közeli 44