Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1942

Harmadik tanács a helyzet javítására: az iskola egyik felnőtt vezetője, (aki mint mondtam, bent van a központi ifjúvezetőmunkában), csináljon cserkészcsapatot ifjúvezetőiből. Szabatosabban: ahol a felsős diákokat is magában foglaló elevenen élő cserkészcsapat működik jelenleg, elsősorban azokból toboroztassanak az ifjúvezetők és így a cserkészek gyakorlati munkája éppen a vezetés legyen. Ahol pedig nincs ilyen viruló csapat, ott a felnőtt vezető csináljon ilyent ifjúvezetőiből. Nem a név a fontos, nem is kell a Cserkészszövetséggel érintkezésbe lépnie, vagy a cserkészpróbákat végigcsinálni, az egyéni kezelés, a belső személyi kapcsolatok, szóval amik lényegét jelentették a serdülőkből álló és sikeresen működő cserkészcsoportnak. Hangoztatnom kell itt röviden azt is, hogy csak így képzelhető el cserkészet és levente egybedolgozása. A cserkészet nem tagadhatja meg segítségét a leventétől és a levente elmélyítése nem sikrülhet, ha egy-egy nagyobb csapat ifjúvezetői nem tudnak ilyen bensőséges, — így kell mondanom, — cserkészies együttélési formát találni a maguk számára. Lelkem mélyéig megrendültem, mikor nemrégen feltette nekem valaki a kérdést: mi vagy te? Levente vagy cserkész? Mind a kettő! — kiáltottam. Mint cserkész teljes erővel beálltam a leventébe, mert ez magyar kötelességem. Az egész magyar ifjúságban virúlásra kell juttatni, amit eddig csak kevesekkel csináltunk! De sekélyes marad: külső drill, szólamok hangoztatása, tömegmunka marad a levente, ha ifjúvezetői cserkészies együttélését megfojtja, ahol megvan, vagy ki nem építi ott, ahol hiányzik. Negyedik tanács a helyzet megoldására: szállítsák le a csapatparancsnoki kiképzés nyári öt hetét két hétre úgy, hogy a kimaradó elméleti anyagot téli esti tanfolyamokon, esetleg húsvéti vakációban rendezett elötanfolyamon lehessen elvégezni. Miért? Mert ha őszintén és komolyan akarjuk szaporítani a tanárság körébő! a leventevezetöket, akkor beszervezésüket meg kell könnyíteni. Az öthetes tanfolyam azonban éppen ellenkezőleg a beszervezést igen megnehezíti. Azt mondják, nagy az anyag, ismétlem: pótolják az elmaradó anyagot már előre téli kurzusokon. (Azóta megjött a rendelet a háromhetes tanfolyamról!) Szorosan összefügg ezzel az a kívánalom, hogy necsak ifjúvezetők számára, de felnőttek számára is rendeztessenek szakaszparancsnoki táborok. Ennek az utóbbi óhajnak teljesítése biztosítaná főleg a vidéki csapatok részére a tényleges és rátermett szakaszparancsnokokat. Vidéken ugyanis, f/leg az iskolában nagyon kemény kérdések az ilyenek: hány ifjúvezető jelölt jut el a szakaszparancsnokságig. Hiszen nem felnőttekkel állunk szemben, akik már kialakult egyéniségek és bizonyos állandósággal lehet számolni velük' kapcsolatban. A serdülés korában levő fiatalokról van szó, akiknél természetes, hogy életük legváltozóbb korszakát élik. Mindegyiknek, hogy úgy mondjam joga van bizonyos kilengésre. Ma használhatók, de holnap talán olyasmibe csúsznak bele, ami legalább is időlegesen megfosztja őket attól, hogy példaképek lehessenek. Mindegyik „él": ma fanatikus ifjúvezető, de holnap talán szerelmes és semmi mással nem törődik, vagy tudományának megszerzésébe merül. És hányan törnek le végkép ? hányan hullanak el természetszerűleg, mint selejtesnek bizonyult anyag? Hányan mennek közülük vidékről Pestre? Éppen a kiválóbbak! Hányan választják, — természetszerűleg éppen a legrátermettebb, — a katonai pályát élethivatásul. Nem azt akarom mondani, hogy nem lesz nagyon sok kiváló ifjúvezető szakaszparancsnok! Nagyon sok lesz, — de nem lesz elég sok! Az élet sokkal bonyolultabb és nem enged olyan biztos eredményeket, mint pl. a tiszai híd legutóbbi kicserélése volt. Az matematika és technika. Maradék nélkül és biztosan sikerült. De az idősebb magyarok hídja helyébe nem lehet ilyen technikusán odatolni az ifjak új hídját! Azt mondják, higgyünk a magyar 27