Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1942

ifjúságban! Hiszek a magyar ifjúságban és azt mondom: nagy egészének átívelése sikerülhet, de naivság azt gondolni, hogy egyszerűen számtani művelet ma megmondani, hogy 3—4 év múlva hány valóban használható ifjúvezető lesz. Az ilyen számtani műveletnél biztonsági kiegészítésekről is kell gondoskodni és ezt biztosítanák a felnőttekből képzett szakaszparancsnokok, amilyeneket a ma érvényben levő elgondolás nem ismer. És még egy jelentős mozzanatra kell rámutatnom azzal a ténnyel kapcsolatban, hogy a felnőttek a csapatparancsnoki polcokra vannak feltolva. Csak kivételes és így csak csekély számú ifjúvezető képes komoly értelemben nevelni a 15—16 éven felüli leventéket. Hiszen a serdülés korának legfőbb kérdései (nemiség, alkotnitudás, „felnőttéválás" stb.) számukra is súlyos problémák! Kiképezni tudhatnak, de a kiképzésen túli vonatkozásokban, — amilyeneket pedig a Ieventeség célkitűzései hála Isten tüzetesen megfogalmaznak, — maguk is nevelésre szorulnak. De ha ők nem nevelnek, ki végzi a nevelést? A csapatparancsnok? Ő 100—200 fő felett áll! Nekünk valamikor 20—30 fiúval sikerült úgy együttélni, hogy komolyan befolyásoltuk fiaink egész életét minden vonatkozásban (tanulás, életpálya, világnézet, szórakozás, lányok stb.) — a mai vezetők bizonyára sokkal különbek nálunk és így megengedem, hogy nekik sikerül ez a nevelés és ráhatás nem húsz—harminc, ha nem 50—60 fiúval, de 160-al és 200-al?! Űgy-e senki sem meri komolyan mondani, hogy igen. Tehát csak olyan ifjúvezetőt volna szabad tényleges szakaszparancsnokként alkalmazni, aki valóban annak bizonyult és nem mindazokat, akik a kiképző táborban csak ilyen rendfokozatot szereztek. És mert a valóban alkalmasak még nagyon sokáig kevesebben lesznek a szükségesnél, még jó ideig szükséges lesz felnőtteknek szakaszparancsnokká való képzésére. A levente egyesülettel kapcsolatban is ki kell térni néhány problémára. A leventében kevésbé járatosak számára mondom: más a leventeegyesület és más a kötelező heti kiképzés. Az utóbbi kötelező, mint az iskolában a tantárgyak, az előbbi önkéntes, mint az iskolában az ú. n. ifjúsági egyesületek. Az iskolán kívüliek leventéjében körzetenként meg is alakították a leventeegyesületeket, az iskolások leventéjében egyelőre semmi pozitív követelés sem hangozott el, legfeljebb ajánlása annak, hogy engedjük a fiút az iskolán kívüliek közé, hiszen ott igen jó munkát végezhet. Gyakorlatilag azonban megint éppen az ifjúvezetőkön keresztül igen jelentős lépések történtek. Olyanok, amelyek az iskolát is igen erős mértékben érintik. Ezek a lépések a) az ú. n. tanulmányi csoportok felállítása és b) az ú. n. ifjúvezetői szakosztályok. (Lásd a Levente c. folyóirat 1942. november 15-i számából az országos leventeparancsnok rendelkezését a tanulmányi csoport- és az ifjúvezető szakosztályról.) Ezek szerint a tanulmányi csoport célja a szónokképzés, munkarendje pedig úgy alakul, hogy általában a hónap első három hetében minden héten a munkaközösségek tartanak összejövetelt, az utolsó héten pedig a csoport mindhárom munkaközösség tagjaival együtt közös összejövetelt tart. Az ifjúvezetői szakosztály a kinevezett ifjúvezetők összefogására és továbbképzésére szolgál. Az ifjúvezetői szakosztályok foglalkozásukat közös megállapodás szerinti időben és időtartalommal, de legalább kéthetenként rendezik. Foglalkozásukat közös megállapodás szerinti időben és időtartalommal de legalább kéthetenként rendezik. Mit eredményeztek ezek a lépések? Először is túlterhelést. Az egész ifjúvezetői munka önként vállalt több28