Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1940

30 a gör. kat. tanulókból megszervezett Mária-Kongregáció mélyítette. Szentgyónáshoz és szentáldozáshoz ugyanolyan buzgósággal járultak a görög, mint a római katolikus tanulók. Lelkigyakorlatukat ezekkel együtt végezték. Református vallású tanulóinkat Magyar Bertalan tiszteletes úr tanította és lelkivezetésben részesítette. Intézetünk szelleme megkövetelte, hegy .más vallású tanulóink is lelkiismeretesen gyakorolják vallási kötelezettségeiket. Református tanulóink április hónapban három csendesnapot tartottak és tagjai voltak a Soli Deo Glória egyesületnek. Ifjúságunk valláserkölcsi fejlődésének természetesen voltak akadályai is. Ilyen pl. a mindenhol tapasztalható evilági gondolkozáson kívül a nagyváros világias és különleges szelleme. Ez a szellem nem szellemi és gátja az elmélyülésnek. Növendékeink közelebbi és távolabbi környzete a vallási téren nagy megosztottságban és keveredésben él. Ez a körülmény kedvez a vallási közönynek. — Sok gondot okozott még iskolánknak a vidékről bejáró tanulók mostoha helyzete is, különösen a sok vonatkorlátozás következtében. Isten segítségével a jövő tanévben folytatjuk ez irányban is nevelő és oktató munkánkat, (dr. Vénig József.) Hazafias nevelés, ünnepélyek. Nevelésünkben a vallásos érzés ápolásával egyenlően fejlesztjük és erősítjük tanítványaink lelkében a hazaszeretetet. Többszázados hagyománya ez iskolánknak és ezidén is átfűtötte ez a törekvés minden mozzanatát iskolai munkánknak. Ennek az érzésnek gyakorlati iránya egyre öntudatosabban keresi azokat az utakat és eszközöket, melynek segítségével a helyes magyar önismeretre és önérzetre lehet eljutni. Közvetlen környezetünkön keresztül érintkezni magyar valóságokkal, eljutni a néphez, a népi értékekhez, ráébreszteni a népi gondolat jelentőségére, széles népi rétegeknek emberhez méltóbb sorsra juttatására éppen az egész nemzettest érdekében. Ránevelni a leendő vezetőréteg tagjait nemzetnevelő hivatására. Érdemes ebből a szempontból áttekinteni önképzőkörünk beszámolóját, vagy az Akarat c. diáklapunkat és látni fogjuk, hogy hazafias nevelésünk a kor ütőerén tartja kezét. Iskolánk a keresztény magyar hagyományból él. A magyarság új feladataira nevelni csak a hagyomány bőségéből lehet. Hit és magyarság eszményeit keresték ünnepélyeink. Hasznos, gyakorlati módon. Vers, ének, beszéd a mi szánkon az újjászülető magyar világot hirdette. Vallottuk, hogy egy ember eltörpül a közösséghez képest s az egyéni teljesítmény csak úgy ér valamit, ha egyúttal a közösségnek végzett szolgálat is. Idei ünnepélyeinknek sajátos színezetet ad a magyar hivatás vizsgálata. Vallásos és nemzeti előadásaink tervszerűen sort kerítettek erre a kérdésre. „Ezernyolcszáznegyvennyolcba, El kell menni háborúba ..." — szólt az ének október 6-án. Három előadó (VIII. B.) szinte közvetítés formájában igyekezett betanulni, hogyan alakul a magyarság sorsa a szabadságharc veszteségei után gazdasági, népi-nemzetiségi és politikai vonalon. Az út egyenesen visz a világháborúba. A tanulságokat férfiasan vonjuk le. „Szép meghalni a hazáért (Virtust tenni a nemzetért!), mégis mi az észszerű, öncélú magyarság titka?" Október 6-hoz szorosan hozzátartozik március 15. Dr. Bátori József igazgató beszélt. A középkor a nemzeti „nagylét" ideje: Középeurópában kezdeményező, dolgainkat magyarul intéző nép vagyunk. „Nemzeti nagy létünk nagy temetője: Mohács!" Földben, vérben, egységben óriási veszteség! Nem is tudunk igazán a magunk urai lenni, a beteg, lázban emésztődő ország nem tud feltápászkodni! Hiába van Zrínyink, Rákóczink! Már-már minden rendben van: jön Széchenyi. Megmutatja, mekkora erőkészleteink hevernek parlagon! Alig kezdi, közbeszól Kossuth...