Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1935

19 Az Alma Mater szimbólummá váÜK: egy szűkebb hazává és egy szűkebb egyházzá, melynek látható és láthatatlan tagjai egybekapcsolódnak és örökké tartó szövetséget kötnek egymással. A schola militans és a schola triumphans egymás mellé áll s a nemzet nehéz óráiban vagy a kötelességteljesítés kockázatos pillanataiban — mint Attila catalaunumi elesett vitézeinek szellemei — mellénk állnak mennyei szolgálatra berendelt öreg diáktársaink és felemelik lankadni kezdő karunkat, hogy ki ne ejtsük kezünkből azt a fegyvert, amelyet őseink annyi hittel, annyi becsülettel, annyi hűséggel ezer éven át viseltek. íme a történelem értelme és misztériuma: Egy nemzedék elvérzik, hogy a utána következő generációnak példát adjon. Egy nemzedék halált vet, hogy az utána következő életet arathasson. Egy nemzedék elpusztul a kötelességteljesítés nagy próbáján, hogy egy szebb, egy boldogabb és igazságosabb magyar jövő építője lehessen. A sírok nem a véget, hanem a kezdetet jelentik. Nincs halál, nincs elmúlás, nincs megsemmisülés, mert minden hozott áldozatból új élet és új jövendő sarjad. Piarista diákok! A megemlékezésnek ezekben a kegyeletes pillanataiban ne engedjük át tehát lelkünket a szomorúság hangulatának. Az ünneplésnek csupán ez a módja mindenkép méltatlan lenne az elesett hősök emlékéhez. A nemzet ezer sebtől vérzik, elesett, megcsonkított, lefegyverzett helyzetünkben minden pillanatban a lét és nemlét komor kérdése mered felénk. Rokontalanul és egyedül állunk most is, mint ezer éven át és önmagunkon kívül nincs más támaszunk. Ma százszor inkább átérezzük annak a megállapításnak komor igazságát: hogy ennek a nemzetnek ezeréves legnagyobb teljesítménye az, hogy van, hogy életét, annyi szerencsétlenség, annyi veszély és annyi megpróbáltatás után is meg tudta menteni az emberiség és maradandóság számára. És manapság, mikor ez a puszta lét is veszélyeztetve van, mikor a bennünket körülvevő ellenséges gyűrű minden pillanatban készen áll arra, hogy végleg összezáruljon és minket elseperjen a föld színéről — újra készen kell állni minden áldozatra. Honnan merítsük ehhez a nagy feladathoz az erőt és önbizalmat? Hova fordítsuk tekintetünk, hogy képeseknek tartsuk magunkat ennek a küldetésnek betöltésére? A történelemnek ebben a válságos és nagy pillanatában nincs más tanácsadónk, mint az ősök szelleme. Példájuk minden szónál meggyőzőbben beszél. De félreértené ezek jelentőségét az, aki ezekből a példákból csak halálkötelességét olvasná ki és nem látná meg bennük az élet parancsát is. Mert a hazáért nemcsak meghalni, de élni is kell tudni, a mindent betöltő parancs nem az élet és halál kérdése, hanem: a kötelességé. Ez a nemzet eddig nagyobb volt a halál, mint az élet kötelességének teljesítésében, a mi feladatunk, hogy próbáljunk hasonlóan nagyok 2*