Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1931

15 BESZÉD A PIARISTA DIÁK-HŐSÖK EMLÉKTÁBLÁJA ELŐTT. Elmondotta 1931 november hó 2-án Dr. Kupinszky Sándor városi tb. tanácsnok. Főtisztelendő Igazgató Ür és Tanári Kar! Kedves Piarista Diáktestvéreim ! Halottak napja van... Az élők ma kegyelettel és bánatos szívvel emlékeznek halottaikról. Halottak napjának előestéjén kimegyünk a temetőbe. Imádkozunk és virággal borítjuk örökre elköltözött kedveseink sírját. A sírokon a gyertyák égnek, sziveinkben a szeretett lángja lobog. Halottak napján mindenki emlékezik. Mi is a halottak iránti hála és kegyelet érzésétől áthatva gyűltünk itt egybe e megszentelt előcsarnokban, hogy emlékezzünk azokról, akik a »harcok mezején«, a világháború vérzivatarában a hazáért áldozták fel ifjú életüket, hogy tanújelét adják lángoló hazaszeretetüknek s hogy dicsőséget szerezzenek a magyar névnek s megbecsülést ennek az iskolának, melyben megtanulták imádni Istent és szeretni a hazát. Az ő sírjaikhoz nem járhat el a kegyelet, hogy ott imádkozzék és virággal díszítse fel nyugvóhelyüket, inert porhii velyeilc a világ különböző tájain, tőlünk távol vannak. Elhoztuk hát a megemlékezés virágait ehhez a márvány táblához, mely drága neveiket átadja az örökkévalóságnak s amely századokon át hirdeti azt a soha el nem múló hálát és kegyeletet, amelyet irántuk érzünk. Megilletődve állunk e márványba vésett névsor előtt, amely mutatja, hogy ennek a piarista intézetnek hány fia áldozta fel életét a haza oltárán. Fáj a szivünk, ha reájuk gondolunk, akik nagyobbrészt az iskola padjaiból, velünk együtt, piros orcával, nótás ajakkal indultak el eleget tenni a haza iránti kötelességnek. Elmentek és nem jöttek többé vissza. Ott feküsznek a csatatér véres hantjai alatt, idegen földben, a Balkán hegyein, a Kárpátok rengetegeiben, a lengyel mezőkön, az Alpok havában s az olasz folyók mentén. Életüket adták drága hazánkért, hogy majd az utókor részére kevesebb legyen a könny, több az öröm, kevesebb legyen a panasz, szebb legyen az élet. És ők szivesen áldozták fel életüket, mert abban a biztos tudatban haltak meg, hogy kiontott vérük a győzelem záloga lesz. Lehet, hogy ma haszontalannak látszik roppant áldozatuk. Lehet, hogy ma úgy látjuk hősi vérük omlását, mint valami szörnyű és kétségbeejtő hiábavalóságot, mert Trianonban szétdarabolták ezeréves országunk testét, kicsavarták kezünkből a fegyvert, anyagi javainktól megfosztottak és létfenntartásunkat veszélyeztették. Hisszük azonban, hogy ez nem maradhat így! A világháború hőseinek kiomlott vére igazságért kiált! Ez a kiáltás biztatást ad nekünk a jövőre. Ez bátorítja a csiiggedőket a megpróbáltatások napjaiban, ez erősíti lelkünket, ez