Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1929
Intézetünk gyakorló iskolája a Debreceni Tisza István Tudomány Egyetem tanárképzőjének. A gyakorló tanárjelöltek az igazgató vezetése és felügyelete alatt állottak s tőle didaktikai s pedagógiai utasításban részesültek több a!. Italommal s az irodai adminisztratív munkába bevezetést nyertek. Vezető tanárok voltak Rózsa István, dr. Vajnóczky István és Kummergruber Emil. A gyakorló tanárjelöltek neveit a tanári testület rovatban közöljük. A próbaelőadásokon dr. Láng Nándor, dr. Mitrovich Gyula. dr. Wodeczky József egyetemi tanárok vettek részt a tanárvizsgáló-bizottság részéről, akiknek részvételével s a vezető tanárokkal az igazgató külön-külön értekezleten állapította meg a próbaelőadás értékét. A javító- és magánvizsgálatokat augusztus 30., 31., szept. 2-án tartottuk. Ez alkalommal egy tárgyból 55, két "tárgyból 27 tanuló javított eredményesen. A javítóvizsgálatra utasított növendékek 86.32% került felsőbb osztályba. A tanulók felvétele július 2—3. és szept. 3—4. napjain történt. A növendékek nagy száma miatt az első, második és hatodik osztály t>árhúzamos volt. Anyagi okok akadályozták, hogy "túlnépes osztályaink közül többet párhúzamosítani nem tudtunk. A megszállott területekről intézetünkbe igen sokan jártak. A tanév végén intézetünkben 72 magántanuló vizsgázott. E tanévben intézetünk növendékeinek száma 715. Az előbbi tanév növendékeinek számával szemben 15 a növekedés. A VKM. 134,139. sz. elvi döntése szerint intézetünknek 32 bejáró leánymagántanulója volt. A bejáró leánynövendékek az előadásokra Ízléses, szép, egyszerű ruhában jártak. A magyar nő lelki világának, finom, nemes, egyszerű ízlésének megfelelő hajviseletet hordtak. A tanári kar a bejáró leánynövendékek fölött kettőzött gonddal őrködik. A Svetits leánynevelő intézetben a kath. ieányliceum megnyitása miatt e tanévben leánynövendékeket a négy alsó osztályra már nem vettünk fel. A tanév megnyitása szeptember 5-én ünnepi Veni Sancteval történt. A tanári kar, a szülők s a növendékek a megható istentisztelet után az intézet udvarára vonultak s ott az igazgató az intézet fegyelmi szabályait minden részletükben kifejtette, azok megtartását mind a szülőknek, mind a növendékeknek lelkükre kötötte. Különösen felhívta a növendékek figyelmét a pontos és lelkiismeretes munkára, a kötelességteljesítésre, mert az a magyar emberek hazafias és erkölcsi kötelessége s ettől függ jövőnk boldogsága, elveszített hazánk területi integritása. A törvényolvasást a második félév •első hetében hasonló keretek között tartottuk meg. Szeptember 6-án a tanítás kezdetét vette s azt a tanévben mi sem zavarta meg. A piarista iskolák a valláserkölcs alapján állanak. Az ismeretek közlése mellett ez a tanításuk főirányelve. Minden ország támasza és talpköve a tiszta erkölcs -— szem elől e fontos axiómát iskolánk nem téveszthette s ezt mindenütt kifejezésre juttattuk. Tanításunk eme lényeges alkotórésze, a valláserkölcsi érzés ápolása, nem a kenyér kötelessége volt, hanem a tudományos érvekkel támogatott és megdönthetetlen hit és «rus meggyőződés igaz megnyilatkozása. Minden kínál- 19