Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1929
kozó alkalommal hirdettük és vallottuk, hogy valláserkölcsi meggyőződés mélysége nélkül harmonikus, tiszta élet és öröm. tökéletes boldogság nincsen. Meggyőződésünk, hogy Szent Atyánk eme mondása — amelyet értesítőnk oromzatára írtunk —: Si diligenter a teneris annis pueri pietate et litteris imhuantur, í'elix totius. vitae cursus procul dubiosperandusest! — mily megdönthetetlen igazságot fejez ki. Ennek megszívlelésével a világ helyzete biztosabb, a jövő reményteljesebh, a felebaráti szeretet állandóbb lenne. Növendékeinket ez életnek akarjuk nevelni. Ennek pedig fontos eszköze, alapja a vallásosság, mert ez egészséges emberi életet, jellembeli szilárdságot, férfias áll hatatosságot, kitartó s nem alkuvó következetességet, minden kísértés ellen vértezett lelket s ezek nyomán fakadó nemzeti jobblétet teremt. E vallásos érzés szilárdítására s az erkölcsi példaadás fontos kifejezésére ültük meg nyilvánosan szentember 1-én a Szent Anna templomban rendünk alapítójának, Calasanzi Szent Józsefnek ünnepét — intézetünk azegyház e nagy szentjének s a pedagógia e tökéletes mesterének oltalma alatt áll — fényes istentisztelettel. Ez alkalommal dr. Lindenberg e r János apostoli kormányzó rendtársunk segédletével főpapi misét mondott, dr. Lu k á t s József igazgató pedig a szent életéről, erényeiről, rendjének hivatásáról és pedagógiai eredményeiről beszélt, hogy rendünk alapítójának életét a hívek s növendékeink minél behatóbban megismerjék s annak követésére buzduljanak. Rendünk szent alapítójának erényeit oltalmának ünnepén is méltattuk szent beszédekben s iskolai ünnepélyünkön, hogy szelleme növendékeink lelkét megihlesse. Nem feledkeztünk meg Szent Atyánkkal szemben a fiúi hódolat kifejezéséről egy alkalommal sem, ahol erre mód kínálkozott, hogy növendékeink életükben a hit bátor mevallásával s az erénves élet gyakorlásával igazi Calazanciusi lélekkel telt hívők legyenek. Ennek a vallásos érzésnek kifejezésére emlékeztünk meg ismétélten e tanévben is XI. P i u s pápa jubileumáról, szent beszédben méltatván a pápaság dogmatikus s történeti jelentőségét, az uralkodó pápa élettörténetét, aranymisejubileumának fenséges mozzanatát. Jól tudván azt, hogy nemzeti történetünk bőséges okot ad minden magyar hazafinak a római Szentszék iránt való hálára, ennek történeti okolását a szent év alkalmából többször beszédeinkben hangoztattuk. E valláserkölcsi neveléssel kapcsolatban emlékeztünk meg beszédeinkben apapi hivatás fenségéről, hogy az Ü r d ú s aratásának ne kevés napszámosa legyen. A tanítás és nevelés eredménye, hogy intézetünk növendékei köziil e tanévben tizenheten mentek növendékpapnak, az egyházmegyékben s a szerzetekben kopogtatván felvételért. A valláserkölcsi állapot általában reményteljes képet mutat. Ifjúságunk a nyert utasításhoz és útmutatáshoz alkalmazkodott s viselkedésével az elméleti oktatást gyakorlatilag igazolta. Katholikus növendékeink az őszi és tavaszi hónapokban szentmisére naponta jártak, vasárnap az exhortatiókat két csoportban hallgatták. Egész ifjúságunk 20 minden második vasárnap és ünnepnap szent-