Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1928

Ennek a hős magyar papnak a szelleme lebegett e falak között akkor is, mikor több, mint egy évtizeddel ezelőtt egyre másra vonultak a piarista diákok innen, az iskola falai közül a halálszüretre. De mentek bátran, büszkén, mert így kívánta ezt a haza és az a szellem, érzés, amit a piarista tanárok ültettek el a fogékony diákkebelben. Azóta a nagy világégésnél is súlyosabb megpróbáltatás érte nemzetünket. Ránk tört a trianoni átok s mi, sápadt magyarok félve húzódunk összébb a borzalmas viharban, mely végpusztulással fenyegette nemzetünket. De a legnagyobb, legvadabb vihardülfoöngés közepette is láttuk a csodálatos hétszínű ívet, a kultúra szivárványhídját, mely megmutatta a kivezető útat a borzalmak völgyéből. Ennek a csodálatos szivárványliídnak a pillérei a magyar piarista atyák, akik egyszerre tanulnak és tanítanak. Ha kell, kardot ragadnak a hazáért és lelkes példaadásuk nyomán diadalok teremnek, de ha kell, a gondjaikra bízott ifjak kezébe odaadják a legnagyszerűbb fegyvert, a tudomány, a kultúra fegyverét. Ök a legjobb tanítómesterek békében úgy, mint háborúban ... Én, aki itt tanultam meg a hazát szeretni a kegyesrendi atyáktól s innen indultam el, hogy megvívjam az élet nagy csatáját, visszatekintve az elmúlt évtizedre, szent áhítattal és illetőtléssel tekintek szét e nagymúltú intézetben s olyan jó emlékezni, hiszen „amennyit a szív felfoghat magában, sajátunknak csak annyit mondhatunk." A nagy nemzetépítő munkáról tehetek én is hitet és tanú ságot. Itt tanultuk meg mi is a hazát szeretni igazán. Itt tanulták meg ezek a hősök is, akiknek a neveit e márványtáblán olvashatjuk és akik életükkel igazolták, hogy szép és dicső 3 hazáért meghalni. Most ebben az órában az orszég népe, impozáns keretek között a fővárosban a világháború névtelen hőseinek áldoz. A névtelen katona emlékét idézi fel és vési örökre szívébe intő példaadásként. Minden emlékoszlopnál a hősök emlékének áldoznak és talán szerényebb keretek között, de annál érzőbb szívvel emlékezünk most mi is azokról a diákokról, akik innen a kegyes tanítórend falai közül mentek a vérzivataros (háborúba s harcoltak, mint a hősök és hívek maradtak mindhalálig ahhoz a szellemhez, amelyhez egy olyan diák, aki a piarista gimná ziumban tanult, hűtlen lenni sohasem tud. Emlékezünk és nem feledtünk. És ti fiatal diákok, emlékezzetek és ne felejtsetek. Ti bennetek a remény, tietek a jövő és én szentül hiszem, hogy tibennetek sem fogunk csalódni. Valamelyik nap, amikor Pozsonyból, amelyet most Bratis lavának csúfolnak a megszállók, a Dunán hajón hazafelé tartottam, a megcsonkított Komárom közelében a debreceni pia l ista diákokat pillantottam meg. Felcsillant a szemem, megdobbant a szívem, oly jól esett látni azt a debreceni diáksapkát ott a megcsonkított határ mentén. És mikor láttam, hogy a kis