Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1928

diák szeme könnybelábad a komáromi vashídnál, amelynek ol dalán már cseh katona posztol és amikor láttam, hogy a kis diák keze ökölbe szorul : nem a kétség, de a remény, a bízó hit lett úrrá a lelkemen. Igen, ezeket a diákokat a piarista tanárok nevelik. Ezek tudni fogják mindenkor mi a kötelesség. Tanulnak, hogy a kultúra fegyverével sikerrel harcolhassanak és megállhassák helyüket az élet nagy csatájában. Tanulnak, dolgoznak, hogy a magyar név újra nagy legyen. Tanulnak... de ha megszólal a trombita, a hívó jel, ott lesznek mindnyájan és küzdenek ligy és meghalnak úgy, mint azok, akiknek emlékezetére most összegyültünk. ... És emlékezem, mikor 1919-ben itt, e falak között a romboló hazaáruló vörös eszmét akarták idegen kezek elhinteni közöttünk, a fogékony lelkekben és fennen hirdették, hogy nincs haza, nincs Isten, nincs vallás, nem kell a szülőket, tanárokat tisztelni, szeretni, mi, piarista diákok, szótlanul összenéztünk és nem tagadtuk meg önmagunkat. Minket más szellemben neveltek piarista tanáraink. Az óra végén felálltunk és épen úgy, mint máskor imádkoztunk: Bocsásd áldásodat hazánk r a, szülei n k re, t a n á rainkra . . . A hivatásom, a pályám arra szorít, hogy minden nap új ós új betüerdók fölött tartsak szemlét. Itt is van egy erdő : drága embererdő, melynek hajtásai még csemeték, de néhány év és a fiatal hajtásból büszke tölgy lesz. És én hiszem, hogy ebből az embererdőből fog felmagasodni az a generáció, az a sereg, amely Erdősi Imre szellemében a harcos diadal útján elvezeti ezt a meggyötört nemzetet a feltámadáshoz. Egy új Branyiszkóra várunk mi, magyar piarista diákok, akiknek szemei előtt most sohasem fakuló csillogással ragyognak ezek a nevek. Legyen áldott az ő emlékezetük s kérjük a magyarok Istenét, maradjon e kitűnő rendhez továbbra is kegyes, hogy az idők végtelenségéig taníthassa a magyar ifjúságot hazaszeretetre és kultúrára. loooi 24