Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1928

HUSZ ODON BESZÉDE. ELMONDOTTA 192Ö. NOVEMBER 2-ÁN, HALOTTAK NAP3ÁN INTÉZETÜNKBEN A HŐSÖK E11LÉKFÁBLÁ3A ELŐTT. -4*111——III*isztelt gyászoló gyülekezet ! Évről-évre messzebb és messzebb távolodnak tőlünk azok a nebéz idők, ame lyeknek sok derék hősi halottjáról emlékezni most összegyűltünk. És mégis évről-évre nem kisebbedik, de egyre növekszik annak az áldozatnak nagysága, amelyet elesett és elhunyt bajtársaink Isten nevében a kötelességteljesítésnek hoztak. Mert az egyre szaporodó évek hosszú sorban sorakozó szolgasereg gyanánt új meg új fogásokat hordanak a mi életünk asztalára, de az ő asztaluk terítetlen áll s az évek nekik már nem szolgálnak. Hasonlítsuk össze a mi életünk folyását az ő elmúlásukkal s azonnal látni fogjuk, mi mindenben vesztesek ők. Emlékezzünk vissza, — bajtársak — mennyi megnyugvást, üdülést, lelki békét szerzett nekünk künn a harctereken vagy messze a fogságban sok nehéz órán a kedveseinkre, itthonmaradt, aggódó szeretteinkre való emlékezés, meg az a sok ábrándozás, tervezgetés, hogy és mint lesz ez is, az is, ha egyszer hazatérünk. Ezek az elhunytak is velünk szőtték a várvavárt viszontlátás drága álmait s nem is sejtették, hogy hideg sírjukban szemfedőjük lesz az a sok meleg kéj), amit hazavezérlő zász lajukra szántak ! Aztán gondoljatok vissza a hazatérés boldog pillanataira ! Apátok ölelésére, anyátok csókjára, a testvéreknek szeretettől áradó szavára, a feleségnek aggódásból vígságra derült boldog könnyeire, gyermekeiteknek nyakatok köré fonódó puha karjaira ! Ök soha nem érnek haza... Az apák karja lehanyatlott a hiába való várakozásban, édesanyjuk ajkán meg nem szűnő siralommá keseredett a csók, a testvérek búslakodó emlékezésre fordítják a viszontlátás boldog perceire készített szavakat ; a feleség szerelmes álmai bús özvegységre ébrednek s az apai szív szeretete, az apai kéz vezető biztossága nélkül nőnek fel a kis „hadi árvák." S azóta, ihogy itthon vagyunk, egyszer-egyszer u iyan sok kínlódás közt, de érezzük, hogy tudjuk izmainkat feszíteni, él vezzük a munka boldog izgalmát, vannak terveink, küzdel meink, talán vereségeink, de sikereink is, haladunk, vagyonosodunk. Otthon talán szerető feleség meleg szíve vár, hogy az élet fáradalmaiban lelkünk ki ne hüljö i, édes apróságok lesik hazajöttünk s tekintenek fel reánk, mint minden jónak, tökéletességnek mintáira, tekintenek fel gyermeki hittel. Gondok ós örömök, küzdések és sikerek madarai az ő sírjuk lelett tova szállanak, le nem pihennek s a családi tűzhely melege, ragyo gása helyett hideg, sötét göröngyök ölelik porladó tetemüket. S ha mi meghalunk egykor, harangzúgás és szerető lelkek 20 zokogása kísér a sírba, ahova imádság és búcsúztató közt fog ssoss