Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1924

Oí. logikus következménye a mai gyermek lélek nagyarányú különbö­zősége a háború előtti gyermek lelkétől. Ennek a léleknek az analyzálása, helyes útra terelése első sorban a szülői társadalom kötelessége a közvetlen szemlélet és tapasztalat alapján. Hiszen ők ismerhetik legjobban a gyermeket, annak jó és rosz tulajdonsá­gaival egyetemben. Ezt a megismerést kell értékesíteni, hogy a jó úton megtartsuk vagy a rossztól visszatartsuk őket. Itt kapcsoló­dik aztán bele ebbe a munkába az intézet, amely a maga közvetlen tapasztalataival igyekszik emelni a növendékeket, irányítani, szel­lemi és erkölcsi útmutatásaival az élet számára előkészíteni. E kettős összekapcsolódás van hívatva a növendékeket hiba mentesen az élet iskolájába kibocsátani. Megértés uralja egész eljárásunkat, türelmetlenség kifakadás nélkül. Nehéz a tanári kar helyzete, amelynek egy-egy osztályban 60 különböző lelkitulaj­donsággal, felfogó képességgel rendelkező sereggel kell sok­szor bajlódni. Nagy türelemre és önuralomra van itt szükség, hogy ki ne essék valaki sodrából, még ha acélos idegzete van is. Az ítéletek megformálásánál az események előadását a növendékek részéről fentartással fogadják mindkét részről. Ki ne tapasztalta volna, hogy még a jobb gyerekek is rendesen szépítve adják elő saját cselekedeteiket, hát mennyire szépítik, színezik, mentegetik azok, akiknek erre szükségük van. A tanár társadalomnak is jobb a szép s a nemes szemlélete, mint a tökéletlenség, melynek kikü­szöbölése a maga részéről is fölhasznál minden alkalmat. Az eset­leges sérelmek áthidalására igen alkalmasak a heti fogadó órák, melyek intenszivebb látogatása kívánatosabb volna. Egy pár dicsé­retes esettől eltekintve, melyek valóban a gyermeklélek analyzisé­vel foglalkoznak, a látogatás legtöbbször későn vagy a bizonyít­vány kiosztás ideje körül indul meg s ezek inkább arra szorítkoz­nak, hogy megtudják vájjon az érdekelt fiu megbukik-e vagy sem ? Érthető, hogy a szülő menti gyermekét, hogy mennyit tanul, min­dig a könyv mellett ül stb., de hihetőleg kevés esetben mernének hitet tenni arról, hogy fiuk tényleg tudnak is. Ez odaadó ellenőr­zést kívánna s hozzá egyik-másik esetben ennek megvalósítása szinte lehetetlenség is. Alig hihető, hogy pl. Horatius fordításának helyességét valaki ellen tudná őrizni, arról nem is szólva, hogy pl. a gyökök többértéküsége olyan matematikai feladat, melyet csak kevés apának állana módjában kellőképen áttekinteni. Ezért kell hangsúlyozni a kölcsönös bizalmat, mely nélkül az iskola és szü­lői ház közös célját el nem érheti. Ez pedig nem más, mint a gyermeket jobbá, nemesebbé formálni, hogy az élet tengerén küz­ködve, el legyen látva azokkal a szellemi fegyverekkel, melyek birtokában a létért való küzdelemben becsülettel megállhassa ki­választott őrhelyét. Az intézet részéről elnézését kérte a szülői társadalomnak azért a sok zaklatásért, melynek ki vannak téve akkor, mikor hol három, hol több, hol kevesebb ezer koronáért rimánkodnak fiaik odahaza. Tény, hogy annyi irányban vagyunk igénybe véve, hogy ez egyenesen aggodalmas. Vannak a megkeresések közt minisz-

Next

/
Thumbnails
Contents