Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1912

11 ezáltal már eleve felébresztettük a megszem'élendők iránt, amely cselekedetünk-a vezetőtanár későbbi munkáját nagyrészben megkönnyítette. Az indulás előtti gyülekezés helyéül főgimnáziumunk IV. osztályának termét jelöltük ki, melyben növendékeink már esti kilenc órakor pontosan megjelentek, többen közülök szüleik kíséretében. Tizedfél órakor számba vettük ifjainkat, s miután a meghatározott szükségesekkel mindnyájan el voltak látva, sorba állítottuk őket és útra keltünk az állomás felé! A szülők féltő és szerető gondja egészen a vasúti kocsiig kisérte gvermekeiket. A vonatbaszállás után intézetünk igazgatója komoly szavakkal intette a f úkat, hogy óvatosak és engedelmesek legyenek. Kedves szóváltások és búcsúzkodások közt hamar elröpült az idő; 10 óra 55 perckor pontosan elhangzott a kürt „mehet" jelzése, vonatunk lassan megindult a csendes éjszakába; az utolsó búcsúszó elillant az ajkakról, a végső kendőlobogtatás is megtörtént; a mozdony mind sűrűbb és tömöttebb füstöt bocsátott a holdvilágos éjbe, illetőleg ennek fülledt légkörébe; lassankint városunk házai, villanylámpái elmaradtak, majd a fűtőházat is elhagyva a nyílt mezőn siettünk előre távoli célunk felé! Az otthoni gondolatokat egymásután váltották fel a távolba irányúlók, mit igazolt az, hogy növendékeink nem az otthonról, hanem azokról kezdettek társalogni, amiket látni fognak. Hogy is ne lett volna így a dolog! Tanulóink nagv része alig volt távolabb a szomszédos helységeknél, hegyet, folyót csak néhányan láttak, tehát érthető az elevenség, a meleg érdeklődés, amellyel kérdéseiket hozzánk intézték. így folytattuk utunkat Ebesen, Vérvölgyön át Szoboszlóig; Vérvölgy nevét a törökökkel vívott 300 hajdú hősi halálától kapta. Szoboszló egykor főhelye volt a Bocskai István által letelepített lovas hajdúság kerületének; városházában ma is kegyelettel őrzik vasszekrényben a diplomát és a zászlót, melyet Bocskai adott nekik. A zászló sötétzöld alapszínű aranyhímzéssel, két oldalán címerekkel. Büszkén szállottak e zászló alatt sikra a hon szabadságáért, valahányszor a múltban veszedelemről szólottak Hungáriának bánatos panaszra nyíló ajkai. A vonat egyhangú zakatolása, az éjfél közeledése nyomottabbá tette a kedélyeket, a csevegés alábbhagyott; a szempillák laposabbakat pislantottak; egyik-másik a köpönyegét bontogatta, ami természetesen az aludni készülés kétségbevonhatatlan előjele volt. Egyenkint feküdtek le a nem éppen kényelmes fek-