Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1912

12 helyre; az ajkak elnémultak, s mire Püspökladány füstös faalkotmányú köpönyege alá berobogott vonatunk, alig néhány útitárs virrasztott az éjszaka csendjében, vagy az ablakon kihajolva szívta magába az üdítő és álmot elűző hűvös éjjeli levegőt. Félórai időzés után'újtól megindúltunk. A volt Nagykunság városaiból nem sokat láthattunk volna, Tia ifjaink ébren maradtak volna is; sajnálni sem volt okuk, mert hiszen visszajövet nappal szemléltük meg őket. A vezető tanár egyedül őrködött az alvók felett, bár néha-néha egy-egy tanuló felébredt és álmosan, de kíváncsian kérdezősködött a Tisza iránt. Szajolnál tudtukra adta a vezető, hogy négy-hat perc múlva a „föld legjámborabb folyója", a Tisza hídján fogunk átrobogni. Most lehetett látni, hogy mi'y különbség van a folyó partján felnövekedett ifjú és a száraz, folyótlan területen fekvő város fia között. Az álom egyszerre elrepült a szemekből, a vasúti kocsi ablakai megteltek diák fejekkel. A homályos világítás mellett is odaadó bámulattal csüggtek a csendesen folydogáló „szőke Tisza" hullámain. A hídon átkelve hamarosan a Zagyvának valóban iszaptól zagyva vize felett siklottunk át, még egy kanyarulat, s kigyúladtak előttünk Szolnok hatalmas állomásának ívlámpái. Kocsinkat itt a nyugati pályaudvarra indú'ó vonathoz kapcsoltattuk, hogy reggel annál könnyebben folytathassuk további utunkat Bécs (Wien) felé. Pontban hajnali három órakor mentünk ki a pályaudvarról Czegléd irányában; Abonynál már derengeni kezdett a hajnal, mig távoli mennydörgés esetleges viharnak jeléül zivatarral fenyegetett bennünket. A keleti égtájon a sötétséget hirtelen halványszürkés sáv szakította meg. A látóhatár széléu fényes csík kezdett lassankint kibontakozni, mely el-el tünt, majd ismét megjelent szemeink előtt. Azt írom, hogy szemeink előtt, mert növendékeinkre nem szállott többé „a biivös álom pillangó képében"; úgyszólván mindannyian ébren voltak; gyönyörködtek a mondott égi tüneményben, meg a távolból feléjük lobogó pásztortűzben, mely messziről lobogott a tenger pusztaságon. Vitatkozva tudakolták egymástól, ha vájjon nem ház ég-e ott a fák mögött? Előkerültek a táv- és látcsövek, véglegesen azonban nem tudták megállapítani, mert a mozdonyuk nam törődött ilyen csekélységekkel, hanem egy kanyarodással a czeglédi állomásra szállította be csapatunkat, hol nagyot zihálva csendesen megállott. öt perc — kiáltja a kalauz — mire nagy sürgés-forgás,