Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1908

25 szetben uralkodó csodás változatosságot és szeretettel gondolunk reá vissza. Első pihenésünket a kedves kis nyaralóhelyen Stájerlakon tartottuk, hol rövid sétát is tettünk. A vidék nem fáradt ki a meglepő szépségek feltárásában, hanem folyton újabb és újabb meglepetéseket tartogatott számunkra. A meredek hegyoldalakon oly magasra értünk, hogy vagy 5—6 faöv felett jártunk. Lent a mélységben hatalmas erdők terülnek el. itt-ott egész területek ki vannak pusztítva, a fák pedig ölekbe rakva. Félóra múlva a szelídebb éghajlatú fák is elhagynak bennünket s kezdődik a fenyvesek országa. A szirtek meredekéből óriási szálfák szökelnek az ég felé, földig eresztve sötétzöld lombsátrukat. Mind vadabb lesz a vidék, az emberi kéz itt már nem irtja a vadont, hanem amint a vihar egymásra döntögette a roppant faderekakat, azon módon fekszenek ott kuszóvirággal és gombákkal benőve; .egyegy roppant fatörzs a liegyiúton hidat képezve terül végig. Óriási bércek birodalma terjeszkedik elénk. A térkép nem mutat e helyen sem falvat sem tanyát: ősrengeteggel kossorúzott hegyek feküsznek egymáson, hol a fát is a vihar veti le és a vihar csavarja ki tövestől. Végre szelídülni kezd a vidék. A fenyőerdők az ozondus levegőt kábitó illattal töltik be. Marillára érkeztünk, az élők szomorú kriptájába. Talán csak azért oly üde itt a természet, hogy a viruló vidék és a sápadt betegek között annál élesebben kiemelje az ellentétet. A fürdő középpontja egy gyönyörű park, inely szinte szembántóan eleven szinben tündöklik. Tarka virágligetek, pompás rózsaágyak, sűrű, szinte csigaszerii utak lepik meg az idegent. Lépten-nyomon hatalmas villany-ivlámpák emelik a fürdő fényét, hogy a kilenc órakor beálló sötétség, mikor mindenkinek nyugovóra kell térni, annál koromfeketébb legyen. A szanatórium kávéházába mentünk uzsonázni, onnan csudáltuk a sudár fenyőfákkal elipszis alakban köritett parkot. Bennünket azonban az elénk táruló gyönyörű látvány nem tudott felmelegíteni, mert a piros virágok között sárguló, fonnyadt embereket láttunk, amint hosszú, kimért léptekkel járkáltak a szomorú tüdő- és mellbetegek. Hirtelen zivatar keletkezet, a kávéházba pedig gyilkos köhécseléssel jöttek fel a betegek. Szinte jól esett, hogy mentünk innen, elhagyva a szomorú, szépséges fürdőhelyet. Tele tüdővel szívtuk a balzsamos levegőt, lefele haladva egy hegyoldalon. — Esteledett. A nap már kiadta tüzes mérgét s mint utas hajtá lángsugár koszorúzta fejét a hegyek ormaira. A felséges tájék oly kísérteties szinben tűnt fel, amint a leáldozó nap egy végső sugára visszatévedten halvány bibor szinben tüntette fel. A lenyugvó nap szépségébe és a gyönyörű szabad természet szemléletébe elmerülten Oláh-Oraviczát elhagyva Oraviczára érkeztünk. Vacsora után nem szállodában, hanem magánházaknál szállásoltak el bennünket, kettőt-hármat együvé, hol a német házigazdák igazi, vagy amint a fokozatt kifejezésére mondani szoktuk, igazi magyaros vendégszeretettel fogadtak