Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1908

20 napfényes időben batyukkal hátunkon, táskákkal oldalunkon siet­tünk az állomás felé. Kirándulásra készültünk ! Mindnyájan bol­dogok, jókedvűek voltunk, hiszen oly szép napok előtt állottunk. Szalay József és Vajnóczky István szeretett tanáraink vezetése alatt elhelyezkedtünk a kényelmes vasúti fülkékben. Fütyölt a vonat: elindultunk. Egy örökszép diák-nótát kezdünk el danolni: „Ballag már a vén diák." Oly jól illett ez édes-bús diáknóta hangulatunkhoz, mely olyan volt, mint amilyenben a mámor szü­letik: mosolyogtunk könnyek között. A bú azonban nem tartott lépést a vonattal, ez szdgúldott, amaz pedig lemaradt. De lehet- e egyáltalában rossz hangulat ott, hol egy csapat diák utazik együtt? Békés-Csabán megebédelve, d. u. Vá4-kor Aradra érkeztünk. Üdvöz légy gyászos emlékű város! üdvöz légy nemes magyar vérrel áztatott föld! Elszorul a szív, ha végig révedez rajtad, megreszket a honfiban a lélek, amint a szellő susogásá­ban a néma hantok alól feltörő zokogást hallja, mellyel egy hős nemzetnek szabadságát, reményeit siratják. Aradnak történelme nagyon zivataros, 1132-ben a véres aradi országgyűlésen 60 magyart koncoltak fel. Az 1848/49-ki sza­badságharc idején is véres betűkkel, kitörölhetetlenül irta be nevét Arad a történelembe. Arad várának kapitánya Berger br. altábornagy felszólította a hatóságokat, hogy a honvédséget távolítsa cl a városból és a polgárság ágyúit szolgáltassa át. A város e követelés teljesítését megtagadta, mire a nemzetőröket kiűzve, bombáztatni kezdte a várost. — A honvédség Máriássy, későbben Gáli tábornok vezérlete alatt ostrom alá fogta a várban levő Berger br. hadát, a vár feladását azonban csak Vécsei tábornok vívhatta ki jul. 1-én. A várparancsnoksá­got a lábtörés miatt harcképtelen Damjanich vette át, ahová a magyar kormány is áthelyezte székhelyét. Az arad melletti Vilá­gosnál rakta le fegyverét Görgei, négy nap múlva pedig Dam­janich is átadta az orosznak a várat. Okt. 6-án végezték ki a nemzet szemefényét, a tízenhárom tábornokot az aradi vesztő­helyen, melyet a nemzeti kegyelet megváltani készül. Utunk a Nádor- és József főherceg-utcán vezetett át, melyek hatalmas palotáikkal ugyancsak megleptek bennünket. Futtában megtekintettük az evangélikusok új gótstilű templomát, a hatal­mas városházát, a kincstári palotát és a régi vármegyeházát. Különösen a románstilben épített katholikus templom, a kitűnően sikerült Erzsébet-szobor és az óriási talpazaton álló Szent-Három­ság szobor, melyet a rettentő gyászában is fölséges tragédiának emlékeképen emelt a nemzeti kegyelet nemzeti adakozásból Arad egyik legszebb terén, a Szabadságtéren. A kitűnő magyar szob­rász, Huszár Adolf gyúrta a szobor mintáját, melyen Zala György több módozítást eszközölt. A „tizenhárom" emléke lépcsőzetes talapzaton kolosszális Hungáriát, négy oldalt pedig négy aHegó­riai alakot ábrázol. A talapzat alsó részét a tizenhárom tábornok dombormű arcképe díszíti. Az emlék főalakja, a Hungária, magasra emeli tölgy és

Next

/
Thumbnails
Contents