Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1906

Ünnepi óda. Ezer feslő bimbó kötve egy csokorba, Ezer diákfiú együtt, egy csoportba, Testben és lélekben egy zászló alatt. Tavaszi verőfény, ünnepi harangszó, Szent ima, szent ének az egekbe hangzó, Ez iskola népe uj zászlót avat. Áll már, áll a zászló, magasan, pompázva, Játszik a szellővel lengedező szárnya S hirdeti a jelszót büszkén, nemesen: „Istenért, hazáért és a tudományért", Nagy Magyarországnak védőasszonyáért, Ki eddig megvédett s megvéd kegyesen. Hófehér selyemnek szép aranybetüje, A mit rája hímzett fürge lányok tűje Májusi napfényben csillagként ragyog. Ám szegény a nemzet kicsinye és nagyja, Pusztulóban a föld, mely alanyát adta, Ezt ne feledjétek: jövő magyarok! Soha nem volt nagyobb szükség egyesülni, Soha nem volt nagyobb szükség lelkesülni Dicső nagyjainknak hivő szózatán. Áll a büszke jelvény, iertek hát alája Munkára diákok, nemzetünk javára, Ki hogy tud, segítsen a szegény hazán. Te vagy, fiatalság, a nemzet reménye, Jövendő nagysága benned van letéve, De a mult emlékét azért ne odázd. Ne csak a felkelő napnak zengj hozsáunát, Mert a lenyugvó is meghozta áldását, Elhaló sugara benned él tovább.