Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1889

22 Ez a képe a Laroknak a házi — családi vallásban, a mikor a az istenek még az ő vére: 0=ol súvaipwi valának. A család sziikkörü lévén, a mennyiben atyából, gyermekből és rabszolgákból állott, elegendő volt, hogy a fegyelmet és rendet fönntartsa a házi vallás és ennek istene, kit a görögök a tűzhely urának: é-níot íájroivx, a latinok Lar familiae páternek neveztek.') Ez a larok vagy inkább a manesek tana és helyzete azon korbani midőn még a család teljes egészet képezett önmagában, s nem volt még része a községnek. Idővel, midőn a családi összetartozás szoros kötelékei, részint a család terjedelme, részint egy-egy nevesebb családnak a többire való hatása következtében tágulni kezdett, akkor a Manes-Laresek kénytelenek voltak megosztani egyedüli uralmukat a családi vallásban, s helyt engedtek más házi istenségeknek, a penateseknek, kikről utóbb fogunk szólni. Ezen korból, hogy megkülönböztettessenek más istenségektől, eredhet Lar nevök, mely szó e korban úr, fejedelem értelemmel is birt, s bizonyára azért, mert csak a ház ura lehetett azzá, s bár eredeti cultusuk még épségben maradt fönn, de már nem maradtak egyedüliek, mint tárgyai a házi cultusnak akkor, mikor a családok társulni kezdének gensekké. Az ősnépeknél ugyanis minden társulásnak egy istenség védelme alatt, kellett történnie, de miután a Lar tisztelete olyan volt, hogy az meg nem tűrte a családhoz nem tartozónak még csak jelenlétét sem, azért ezek nem lehettek eszközlői a társúlásnak, s más istenségnek kelle azt eszközölni. Ezzel csak ók veszítettek tiszteletükből más istenségek javára. Még későbben, midőn a gensek egyesülése folytán még nagyobb társadalmi körök képződtek, a Laresek még jobban sülyedtek, de a Penatesek is a tiszteletben, s helyet kelle adniok az állami isteneknek. Dicsfényük folyton fogyván, időszámításunk előtt körül belől az ötödik században már elvesztette a házi — családi vallás az ő varázsát a házi tűzhely cultusával együtt, bárkiirtható nem lévén, részint mint a szokás cultusa, részint mint a természet cultus részévé téve és alakítva még a Kr. utáni első századokban is élt és fenntartotta magát különösen az előbbkelő családoknál és földműves osztálynál. Vannak reá bizonyságaink hogy a császárság korában, midőn a köznép nem dicsekedhetett ős régi származással, a nemesi családok annál büszkébbek voltak ős régi származásukra,'

2) Az ős régi leszármazást pedig bizonyára a Laresek tisztelete alapján voltak képesek fönntartani. „Áhítattal lépték át az emberek oly házak küszöbeit, a hol az előpitvarban a kortól megszürkült ércz') Plautus : Mercator. V. 1. 5. 2) Galenus C. 7.