Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1887

6 mert kivitelüknél nem tartották meg a természet által követett útat, nélkülözték a természet hatalmas eszközeit, föképui az időt, a századokon keresztül tartó egyenletes hatást, melyet a kor emberei helyettesíteni épen azért nem tudtak, mert a folyamat mellék útait és módosító körülményeit figyelembe nem vették. A mint azonban a szenekről szerzett tapasztalataink gyarapodtak és tökéletesbültek, gyarló eszközökkel rövid idő alatt sikerült létrehozni azt, a mit a természet ezredéveken keresztül lassankint producált, s igy bár a kísérleti módszer eltér a természet rendes menetétől, de az általa elért eredmény még is elegendő annak föltüntetésére. A szénképzödés analógiáját először a szénégetéshez hasonló folyamatban keresték, s a szeneket a hő által megváltozott növényi anyagok maradékának tekintették. Hő forrásul részint a föld korábbi melegét, részint az utólagosan kitört lávaanyagok forró hevét vették föl, vagy ennek hiányában a növényi anyagnak olyan forma fölmelegedésére utaltak, a mint ezt a fölhalmozott növényeken, például a szénán tapasztaljuk. A hő okozta elváltozásnak leghevesebb védője Werner és tanítványai voltak, kik a hő ujabb forrását is tanították, állítván, hogy a növényi anyag elszenesedését a kénsavnak a vízzel való elegyedésekor fejlődő hő okozta. Az igaz, hogy a szenekben elhintett s ezeknek képződésével szoros viszonyban levő vaskéneg vasgáliczczá és kénsavvá élegiilésekor sok meleg lesz szabaddá, de ez korántsem elegendő azon roppant növény halmaz elszenesitésére. melyből a széntelepek keletkeztek, mert ha az összes liö mennyiség egy helyen szorulna is össze, a növény halmaz csak kis részére volna befolyással, oly rengeteg kénsavat pedig, a mennyi az egész halmaz elváltozására szükséges volna, a telepekben előforduló vaskéneg mennyisége sem enged föltételezni. A vaskéneg bomlásával akarták viszonyba hozni, tőle függővé tenni a szénbányák kigyulását is. A mióta azonban tudjuk, hogy a szenek a légköri éleny behatása folytán részleges élegülést szenvednek, a fölhevíilés és végleges kigyulás okául egyedül e folyamatot tekinthetjük. Hogy a vaskovand élegiilése a szén kigyulására igen sok esetben csekély befolyással lehetett, nemcsak abból következik, hogy a kigyulásra hajlandó szenek épen nem a legkovanddúsabbak, hanem abból is, hogy a kovand többnyire jóval kevesebb, hogysem a kigyulást a gondolható legkedvezőbb föltételek mellett is élegülési melegére lehetne visszavezetni. Mindazáltal a fólhe-