Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1883

4 vezetésére bizták; de ezeket megismerni, tanácsaikat meghallgatni annyira fölöslegesnek tartják, hogy még csak ismerni se akarják. így történik azután, hogy a gyermek, a serdülő iíju az iskola falain kiviil magaszabadjára hagyatván, azzal táplálkozik, a mi épp kezeügyébe esik: az apák hírlapjaival, az anyák kölcsönkönyvtár- s kaszinókból kerített válogatlan regényeivel. S ezek a nem ritkán erősen fűszerezett szel'emi eledelek, annyira megrontják fejletlen ízlését, hogy azután más egyebet, mely ínyét nem csiklandozza, vérét tilalmas hullámzásba nem hozza, érdektelennek, unalmasnak talál testi lelki nagy veszedelmére. Minden máskép ütne ki, ha a tanárok s tanításuk ismeretével fegyverzett örködö házi gond kellő éberséggel ügyelne, hogy csakis koruknak, értelmi s ízlésbeli fejlettségüknek megfelelő olvasmány kerüljön a gyermekifjak kezébe. De mig e lelkiismeretes felügyelésre, vezetésre érkezésünk nem lesz, addig ne csudálkozzunk, ha a gyermekek nagyon korán sokat is tudnak abból, a miből nem kellene; ha csakugyan megelőzik korukat, mint gyermekek ifjak, ifjakul öregek lesznek, hamar ellángol szivük melegsége, költészete; szánandóan ernyedt akaratuk, halni könynyebben tudnak, mint élni; — noha ezt ugyancsak sietve tanulják! — Legveszedelmesebb oktatóik erre elhanyagolt vagy félszeg házi nevelésük mellett, iránytalan társadalmi életünk közepett, mit szigorú erkölcs nem fegyelmez, hit már-már elhagy, nemes ízlés nem véd s igazgat, — a gyárilag készült regények ijesztő áradatja, mely mint a gátjaitól szabadult folyam, iszapot, szennyet hord a társadalom minden rétegébe, s romboló útját testi lelki fekélyek, fizikai s erkölcsi halál kisérik. — „A regények egész hada — ujjaidon számlálhatod meg a kivételeket — a kecsesnek hódol s az olvasók ciprusi borban mérget hörpölnek. A széppel a kecsest és ingerlőt összekeverjük. — Nincs gátlóbb ellensége az aestheticai művelődésnek azoknál, mert a jó izlést semmi sem rontja inkább, mint azok. A hashösök s konyhaművészet imádói az íny csiklandozását étvágynak tekintik; mi leggyakrabban a kecsest és ingerlöt tartjuk szépnek. Ott az emésztő erő, itt az ízlés silányul el: fűszer, melynek mind csipösebbnek kell lenni, támogatja s ébreszti darabig mind kettőt, de egészség nincs bennök; meg vannak már romolva. így történik, hogy a minek életerőt kel-