Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1882

A földrengésekről.*) A földet s lakóit ért gyászos kimenetelű események közt, melyeket a történelem, mintegy intő példákul, az utókor számára fentartott, egy sem oly borzasztó, oly vérfagyasztó, mint a földrengések által okozott katasztrófák. Midőn a történelemben olvassuk, hogy ezen vagy azon nemzetet egy másik ősi birodalma határaiból kiszorított, vagy, hogy egyik vagy másik nemzet a föld népei közöl épenséggel kiveszett, — szomorú sorsok feletti fájdalmunk az által nyer enyhülést, hogy vesztének okát ő benne keressük, s még azt is mondjuk rá, hogy ő maga táplálta azon férget, mely őt felemészté, ő maga nem akart, de nem is tudott volna tovább élni; midőn azt olvassuk, hogy a csatamezőn számos századokat élni méltó bajnok hullott el, azzal vigasztalódunk, hogy haláluk dicső, hősi volt s a hősi vér nem veszett ki, hanem megtermékenyítette azon talajt, melyből, bár ekkor még csak gyenge csemete, de majdan erős fává fejlődő nemzedék támad, mely az elesett bajnokok által támadt ürt méltóan betöltendi; midőn azt olvassuk, hogy valamely járványos betegség irgalom nélkül pusztít s áldozatait szedi, az a vigasztalásunk, hogy ha dühét kiadta elmúlik s mindig számosabbak azon szerencsétlen szerencsések, kik kénytelenek voltak látni, kedveltjeiket a pusztító elem dühének áldozatul esni; midőn olvassuk, hogy itt vagy ott vizár, vagy tűzvész pusztított, — azon tudat — hogy dühöngő erejök elől el lehet menekülni, s hogy csak egyeseket érhet pusztító erejök, kisebbíti a katasztrófa nagyságát; de midőn a föld megrendül, akkor oly kétségbeejtő helyzetbe jutunk, hogy a menekülésre nem is gondolhatunk. Semminemű atmosplmrikus jel nem hirdeti a földrengések bekövetkezését; derült időben mint záporesőben, éjjel ugy mint nappal egyaránt lépnek fel e mindent romboló talajrázkódások. *) Kivonat a magyar természetvizsgálók és orvosok 22. vándorgyűlésén tartott felolvasásból.