Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1882

52 és az öntékonyság, ezen kettő létrehozza a fejlődést.*) Ezek megvannak minden embernél, bár különféle alakban nyilatkoznak. A fejlődés, a magasra törés az ember-eszmében birja alapját, az ember ezt természetszerűleg fejleszti, épen ugy, mint a növény fejleszti saját eszméjét, csak a körülményeket kell természetéhez mérten megválasztani. A fejlődés módja különböző egyénnél különböződ Itt az ember eredeti hajlama, vérmérséklete, neme és kora jön tekintetbe. Számtalanszor tapasztaljuk, pl. az iskolában, hogy egy tanitó vezetése alatt álló gyermekek irása elütő, hogy szellemi tehetségeik működése, hajlamainak iránya különböző, az egyik pl. jobban érti a számolást, a másik ügyesebb a nyelvtanban. — Az ember eredetileg el van látva hajlamokkal, tehetékekkel s ezek alapja az eredeti természetben rejlik. Ez azon különbség, mely őt embertársaitól elválasztja, mely önállóságát biztositja. Dühring**) szerint az ember születésénél fogva bir bizonyos eredeti határozatlanságokkal, természeti vonásokkal, melyek szülei, — illetőleg az egész nemzedéktől reá származott tulajdonságoknak tekintendők. Kezdve a lélek legegyszerűbb működésétől egész fel a gondolatig érvényesül ezen átszármaztatás, melyen a nevelés s a művelődés okozhat ugyan némi változást, de azt meg nem semmisítheti. Az emberek eredeti typusának megváltoztatása csak a nemzedékek hosszú során át történhetik. Tagadhatlan, hogy a gyermek — mint mondani szokás — apjára vagy anyjára ütött; még pedig nem egyedül a testet, hanem a szellemet illetőleg is. A szülők természete többé-ke*) Egyrészt a viszony, melyben a fogékonyság az öntékonysággal áll, másrészt azok hatályossága vehető alapul a vérmérséklet meghatározására. A kettő egyensúlya adja a nyálkást, ha mindkettő gyönge, epést, ha mindkettő erős; a fogékonyság túlsúlya szüli a vérmest, az öntékonyságé a mélát. Ennélfogva a nyálkás lassú mindenben, nehezen tanul, de nem könnyen felejt, érzelmei, melyek keltéséhez erős inger szükséges, gyöngék, tünékenyek; az epés ténykedése gyors és erélyes, de többnyire kitartás nélkül, kedélyes, érzékeny, érzelme tartós, akarata határozott és szilárd; a vérmes igen érzékeny, a hatásra gyorsan visszahat, de erély és tartóság nélkül, felfogása gyors, de felületes, könnyen tanul, de könnyen felejt, rendkívül ingatag és változó; a méla lassú, de erélyes, erős ingert kiván, de a visszahatás rendes és tartós, gondolkodása mély, emiéje hü, kedélye komoly, akarata szilárd. A nyálkás lassúsága, az epés hevessége, a vérmes érzelgése és szeszélyessege és a méla magába vonultsága velők született eredeti határozottságok. **) Cursus der Philosophie. Leipzig. 1875.