Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1882

8 majomszeretetből, vagy általában jelleni hiányból nem képes jó és határozott irányt adni gyermekei módozatának, szokásainak. Hanyag, rendetlen és léha gyermekeket látva, bizton következtetheted, hogy vagy anyjuk is olyan, vagy egészen csak cseléd kézre vannak bizva. De ha bátor, nyilt képű, barátságos és mégis illemtudó gyermekekkel találkozol: nézz körül, anyjuk nem lehet távol s tekints gyöngéd tisztelettel reá, mert okos és szeretetre méltó asszony bizonyosan. (Sz. K. Nők a gyermekszobában.) S ha figyelembe vesszük, hogy a gyermekkori szokások az ember szellemére többé-kevésbbé maradandó bélyeget sütnek, megértjük azt is, hogy a gyermek környezete annak egész életére módositólag hat. A hány ház, annyi szokás — mondja a magyar. De a szokások, az erények és erkölcsök méltatása külömböző családoknál külömböző s a fogékony gyermeki szellem ezek által megbélyegeztetik. „Bölcsőnél kezdődik a nevelés; az anyatejjel kell a szülöttnek beszivnia a kifejlődés, idomulás ama finom s légszerü elemeit, melyek a leendő alak magasságára, szépsége és színezetére hathatósan és döntőleg folynak be. Ritkán, vagy a sors izzó tüzének legmagasabb hévfokán veszti el szinét a jellemnek itt nyert zománcza; a csorbát, a tévesztés nyomát pedig, mint disztelenitő anyajegyet az arezon holtig hordja az ember." (Tompa.) Tovább megyünk egy lépéssel, találkozunk a korszellem hatásaival. A kor szelleme, az ezen korban élő emberekre, tehát a nevelőkre s általuk növendékeikre igen nagy befolyást gyakorol s a gyermek beleéli magát annyira, hogy hatásai egész életében észrevehetők lesznek. Állítjuk ezt annál biztosabban, mert gyakran tapasztaljuk, hogy egyesek sorsa családjok sorsától, emezé a nemzet sorsától függ. — Öntudatra jutván az ember, megismeri azon viszonyt, melyben az emberiséghez áll, megismeri az emberiség iránti kötelességeit, önmagát az egész önálló részének kezdi tekinteni, mely nem csak az egészért, de önmagáért is van. Mindazon erényeket és ismereteket, melyeket a kor, a boldog családi és állami élet követel, törekedni fog elsajátítani s igy önelhatározó szabadsággal törekszik az emberiség közös és ez által saját egyéni czélja felé, midőn magát akarata határain belől tökélyesiti, egyúttal kibékül az emberiséggel. Végre a mindenségre szegzi figyelmét s benne egy végtelen lény, egy végtelen valóság művét látja; észreveszi, hogy ő mint véges a végtelennek hódolni tartozik. Már azon érzés, mely belénk oltva van, hogy függünk egy fő lénytől, ger-