Kegyes tanítórendi Szent József katolikus gimnázium, Debrecen, 1877

I. A liázi fegyelemről. (Szülők figyelmébe). Gyermekeink nevelése a legszebb, legfontosabb, de egyszersmind legnehezebb feladatok közé tartozik. Egy-egy tévesztett lépés, elhamarkodott fogás, leggyakrabban pedig a rosz példa nem ritkán egész életére szerencsétlenné teszi a gondjainkra bizott gyermeket, vagy a legjobb esetben csak hosszú évek sanyarú tapasztalása képes kiköszörülni a szivén vagy kedélyen ekkép ütött csorbát. Másrészt azonban a lelkiismeretes, tapintatos és értelmes nevelés oly kincset nyújt a gyermeknek, a melyet „sem a rozsda meg nem emészt, sem tolvajok el nem tulajdoníthatnak". Örökség ez; a legértékesebb és legmaradandóbb örökség! Vajha minél többen igyekeznének annak valódi értékét felfogni, s minél többen iparkodnának abban részeltetni szülötteiket! Egyébiránt a nevelés szükségességét és hasznosságát mai napság már a társadalom majdnem minden rétegében elismerték. Legfeljebb az alsóbb néposztály éretlenebb tagjai vehetők ki e tekintetben, a kik, ha közoktatási törvényünk máskép nem intézkednék , s ha ez áldásos törvény nem követelné az általános iskoláztatást, talán felhagynák nőni gyermekeiket, mint a dudvát, lovak, tehenek és libák társaságában és ezek főnökeként; — azonban a nevelés lényegéről, annak tulajdonképeni minémüségéröl, szóval a valódi nevelésről vagy csak felületes, vagy éppen téves felfogás uralkodik még a társadalmilag müveit közönség zömében is, mint arról úgyszólván naponta alkalmunk nyílik sajnosan meggyőződni. Némelyek ugyanis az által, hogy gyermekeiket iskolába küldöttek, eleget véltek tenni szülői és nevelői kötelességeiknek minden irányban és mindenkorra. A legtöbben pedig nevelés alatt puszta tanitást értve, megelégesznek azzal, ha gyermekük a szükséges ismeretek elsajátításában kellő sikerrel buzgólkodva, a szabályszerű időben kielégítő, vagy tán éppen jó bizo-