Református főgimnázium, Debrecen, 1943

26 hirdetés helyébe lépett a tanulók által felvetett és a vezető vallástanár által kimélyített kérdések megtárgyalása. Az ifjúság sáfársági munkáját ez évben is a gyülekezet végezte. (Erről jelentés másutt.) Arany János önképzőkör. Vezető-tanára: Dr. Otrokocsi Nagy Gábor. Tisztikar- elnök: Pető Lajos VIII. b) o. t.; főtitkár: Nagy József VIII. a) osztályú t.; főjegyző: Módy György VIII. b) o. t.; főpénztáros: Madarász István VII. b) o. t.; alelnök: Kun Akos VII. a) o. t.; titkár: Szentpéteri Sándor VII. b) o. t.; aljegyző: Fehér Ottó VII. a) o. t.; pénztáros: Puskás Béla VI. o. t. A késői évkezdet miatt csak nov. 13-án tudtuk megtartani alakuló ülé­sünket. Ezután a lehetőségekhez mérten minden héten tartottunk ülést. Bár a meghosszabbított nyári vakáció és az iskolai év váratlan korai befejezése akadályozták munkánkat, mégis 16 rendes és 3 választmányi ülést tartottunk. Rendes üléseink három csoportra oszlottak: tartottunk a mult évben is szokásos felolvasó és vitaüléseket, azonkívül újításként bevezettük az iro­dalmi szemináriumi üléseket. A 16 ülés a következőképpen oszlott meg: 1 ala­kuló, 4 felolvasó, 4 vita-, 6 irodalmi szemináriumi és 1 záróülés. Minden felolvasó ülésünknek volt egy központi tárgya; így például tar­tottunk angol és francia irodalmi üléseket. Felolvasó üléseinket ezenkívül krónikák, szavalatok és zeneszámok is szerepeltek. Előadást tartottunk a fin­nekről, külföldi irodalomból Shakespeareről és Villonról, egy ülésünkön pedig egy eredeti erdélyi úti beszámoló hangzott el. Szavalataink között szerepelt: Poe: A holló c. költeménye, két Shakespeare-szonett és Villon: Haláltánc balladája. Magyaráztuk és hanglemezen bemutattuk többek között Mendelssohn Szentivánéji álomjából a Nyitányt és a Nászindulót, Gounod: Faustjából a Szerenádot és a Balettzenét, valamint Liszt: Les Preludes c. zenemüvét. Vitaüléseink tárgyaként a diákság kérdései és általános világnézeti kér­dések szerepeltek. Tartottunk vitaülést arról, hogy milyennek látják egymást és magukat a tanár és a diák. Ezenkívül foglalkoztunk a magyar középosztály és a magyar munkásság kérdéseivel is. Irodalmi szemináriumaink annyiban különböztek a többi ülésektől, hogy a vezető-tanár és a diákok közös meg­beszéléssel igyekeztek a felvetett irodalmi problémák mélyére hatolni. A hat szemináriumi ülésen a következő költökkel foglalkoztunk: Reviczky Gyula, Vajda János, Ady Endre, Babits Mihály, Tóth Árpád és Juhász Gyula. Az önképzőkör ebben az évben is megrendezte szokásos évi pályázatát a következő tárgykörökből: eredeti költemény, novella vagy műfordítás, magyar irodalomtörténet, magyar történet, egyháztörténelem, természettan, mennyi­ségtan és kémia. önképzőkörünk híven a régi szokásokhoz ez évben is meg akarta rendezni nagy ünnepélyét. Az előadás tárgyául Sophokles: Oedipusát szemeltük ki. Ezenkívül még egy másik ünnepélyt is akartunk rendezni, melyen a számokat a zenekar és az énekkar adták volna. Bár mind a két előadás próbái előre­haladott állapotban voltak, mégsem tudtuk egyiket sem előadni az iskolai év korai befejezése miatt. Azonban reméljük, hogy a következő esztendőben Isten segítségével sikerülni fog a nagyközönség előtt is megmutatni, hogy körünk, híven a százéves hagyományokhoz, ebben az évben is komoly munkát folytatott. 1943 nov. végén alakult meg az önképzőkör e legújabb „szakosztálya", a már tavaly év végén megkezdett munka folytatásaként. A tavalyi év végén ugyanis iskolánk a Csokonai Színházban megtartott leventeünnepélyen egy színdarabbal szerepelt, és akkor gondoltunk arra, hogy az önképzőkör keretén belül felállítsunk egy önálló színjátszó-csoportot. A felügyelő tanár támo­gatásával ez sikerült is, és ebben az évben már érdemleges működést fejtett ki a csoport. Vezető-tanára az önképzőköri felügyelő tanár volt, akinek az irányításával a következők működtek a kis társaságban: Módy György, Z. Kiss Béla, Hörömpöly Andor és Nagy József VIII. o. tanulók; Kun Akos, Szentpéteri Sándor és Fehér Ottó VII. o. tanulók. A csoport először az önképző­kör egyik felolvasó ülésén szerepelt egy hosszabb Hamlet-részlettel, majd a felügyelő tanár irányításával megkezdte az önképzőköri ünnepély próbáit. A hirtelen évbefejezés nem engedte, hogy terveinket végrehajtsuk, azonban reméljük, hogy ez az újkeletü „szakosztály" a jövőben nagy sikerrel fog működni.

Next

/
Thumbnails
Contents