Református főgimnázium, Debrecen, 1943
27 Természettudományi Szakosztály. A szakosztály a kései tanévkezdés és rendkívüli helyzet miatt csak december 10-én alakulhatott meg. A vezetőtanári tisztet egyéb elfoglaltsága mellett most is dr. Mester István töltötte be. Az alakuló gyűlés a következő tisztikart választotta: Elnök: Szabó Vince VIII. b) o. t.; titkár: Bernjén József VIII. a) o. t.; jegyző: Fehér Ottó VII. a) o. t. A szakosztály munkája, tekintettel a rövid tanévre, igen rövid ideig tartott, de ennek ellenére most is volt olyan magas színvonalú, mint bármikor azelőtt. A tagok a kísérleti eszközök és sokszor még a tábla hiányából következő nehézségekkel nem törődve, buzgón végezték munkájukat, olykorbizony a hideg teremben is. Kisebbek és nagyobbak egyforma kitartással és lelkesedéssel végezték ezt a többletmunkát. A szakosztályi munka nem a rideg, formaságot kedvelő, hivataloskodó keretek között folyt, hanem megbeszélésszerűen, egymást kiegészítve, barátként támogatva ment végbe. Ezzel elértük azt, hogy a gyengébben sikerült előadások után nem ment el a kedve az előadónak, hanem a baráti hangú irányítás és tanács után még új erőt nyert a további munkálkodáshoz. A szakosztálynak ugyanis nem az volt a célja, hogy csak szakszerűen készített, tökéletes előadásokat fogadjon el, hanem az, hogy a tagokkal megismertesse és megszerettesse a természettudományokat, hogy érdeklődést ébresszen fel a tagokban a természettudományok iránt. Szívesen látta a szakosztály az első szárnypróbálgatásokat, a kezdőknek elsősorban a vezető-tanár és az idősebb tagok voltak nagy segítségükre. A szakosztály működésének ideje nem volt egészen négy hónap, mégis hangzott el annyi előadás, mint az előző években, összesen volt 1 alakuló, 1 záró- és 12 rendes ülés, 12 előadás hangzott el, melyek tárgyai mind nagyon is részletes, alaposan szerkesztett ismeretterjesztő müvek voltak. Három kémiai előadás kivételével, mind fizikai tárgyú volt. A kémiai előadásokat Kövendy István („Műanyagok" és „Mesterséges élelmiszerek") és Fehér Ottó („Az elektromos világítás kémiája") tartottak. A fizikai előadások is két részre oszlottak: elméletire és gyakorlatira. Elméleti síkon mozogtak Szabó Vince VIII. b) o. t. előadásai („Az anyag az ember szemében". „A fény elektromágneses hullámelmélete") és Kiss Dezső V. a) o. t. „Radioaktivitás" c. előadása. A gyakorlati fizikának már több híve volt. Értékes előadásokat tartottak ebből a tárgykörből: Suba János 1. Demjén József 1, Csernátony-Hoffer András 2, Nagy Gyula 1 és Kiss Dezső 1 előadás. A fiatalabbak közül legjobban kiemelkedett Csernátony-Hoffer András VI. o. t. „Rádiócsövek és röntgencsövek" c. előadásával, amit egy ülésen nem is lehetett letárgyalni. Az ötödikesek közül Kiss Dezső („A színesfényképezés") és Nagy Gyula („Drótnélküli távíró és televízió") váltak ki. összefoglalva a szakosztály ezévi működését, megállapítható, hogy a tagok munkássága a rendkívüli viszonyok ellenére som lankadt, és a természettudományi szakosztályban elhangzott előadások színvonala sem hanyatlott. Kis-önképzőkör. A Kis-önképzőkör 1943 december 1-én alakult meg az V. a) és V. b) osztály tanulóiból. Vezető-tanára: Dr. Pető József volt. Az alakuló gyűlés által megválasztott tisztikar a következő: elnök: Kiss Dezső V. a) o. t.; alelnök: Tar Lajos V. a) o. t.; főtitkár: Jakucs Pál V. b) osztályú t.; titkár: Nagy Gyula V. a) o. t.; jegyző: Tóth Ferenc V. b) o. t.; pénztáros Léder József V. b) o. t. összesen 6 műsoros ülést tartottunk, melyeken 11 előadás, illetve felolvasás, 9 szavalat és 2 zeneszám hangzott el. Ez — a tanév rövidségének figyelembevételével - nem mutat elmaradást az előző évek eredményeivel szemben. Főcélunk — az előadó- és szavalókészség magasabb színvonalra emelése mellett — az volt, hogy a tagok bírálóképességét fejlesszük. E cél elérése valóban sikerült is, aminek bizonysága az, hogy az előadások, illetve szavalatok után keletkező vitában a tagok nagy buzgalommal vettek részt. Nagy szeretettel ápoltuk a természettudomány valamennyi ágát, s ezáltal érdeklődést keltettünk irántuk. Előadásokat tartottak: Jakucs Pál V. b), Kiss Dezső V. a) és Szathmáry Sándor V. a) osztályú tanulók. Ifjúsági Segítőegylet. Vezető-tanára: D. dr. Nagy Sándor vallástanár. Ez iskolai évben 1943 november 7-én alakult meg. Az ifjúság részéről elnök Szűcs Gyula VIII. a), titkár Gajdics György VIII. b) osztályú tanuló. Az egyesület iskolánk szegénysorsú, jó tanuló és kifogástalan valláserkölcsü tanulóit támogatta pénzsegedelemmel, vagy természeti szükségletekkel. Ezek fedezésére a tanulók 1 pengő tagsági díjai és az egyesület keretéhez tartozó alapok (Jakucsné és társai alapjai) szolgáltak. Az ez évben kiosztott