Református főgimnázium, Debrecen, 1940

9 ezt, hogy valamiként a természettan tanára lépten-nyomon keresi a vallás tételeihez a benső egyeztetést (pl. Végtelen = Isten, evolúció = hat napon át teremtés, erőfennmaradás = gondviselés stb.), akképpen a vallástanár is használjon fel minden alkalmat, hogy tanítási illusztrációi gyanánt természettudományi képeket használjon. Oly gazdag ez a tárház, hogy anyagban szükséget sohsem fog látni. Csak arra legyen gondja, hogy hivatkozásai mindig a tudomány mai álláspontját fedezzék. Zárva ezt a tételt, azt mondjuk : vajha minden vallástanár jól képzett természettanár is lehetne, s vajha minden természettantanár a vallástanár jellegéből is minél több vonást hordana magán. Ami most már a testnevelésnek vonatkozását illeti a vallástanhoz, attól anyagbelileg — a tárgy természetéből folyólag — semmi segítséget nem kívánunk azon az egyen kívül, hogy szigorúan maradjon meg rendeltetésének korlátai között. A test erejének és egészségének a fejlesztését a józan keresztyénség mindig szükségesnek tartotta. Pál apostol is gyaktan veszi hasonlatait a keresztyén életpálya megfutásának ábrázolására az olympiász képeiből. Nem tenné, ha a minden testmozgást megvető aszkézist tartaná erénynek. De ő tisztán lát : Isten a lélek lakásául a testet rendelte, nekünk tehát kötelességünk, hogy ezt a testet egészségesnek és szépnek tartsuk meg, mert ez méltó az Isten képe és hasonlatossága földi sátorának. Azonban eddig, és nem tovább. Valamint a test kultusza sohasem lehet keresztyén erény, nem lehet öncél a sport sem. Ha öncélúvá lesz, épp azok a kinövések szegődnek társaivá, melyeket nemcsak a keresztyén etika, de még a jóízlés is megvetéssel utasít el magától: a nemes verseny helyett nemtelen versengés, szabályos küzdés helyett durva vetélkedés, csatárok adás-vevése a modern kor embervásárán. * Szerény eszmefuttatásommal — bevallom — távolról sem tudtam feladatomnak kielégítő módon megfelelni. De belátható, hogy egyéni gyarlóságomon kívül a tárgykör széles mezeje és különlegessége is oka ennek. így tehát csak vázlatosan kellett dolgoznom. De ha már annyit elértem, hogy a kérdés fontosságára ráirányítottam a figyeJmet, már nem dolgoztam hiába. D. Dr. Nagy Sándor.