Református főgimnázium, Debrecen, 1936

35 Kiss Lajos 20 Kiss László Simon László Síposs István Kocsis Dániel Kovács József Szabados Mihály Székely Károly 35 Szilágyi László Szűcs Béla Medgyesi László Molnár Zoltán 25 Nagy Béla Tisza Kálmán Vajda Gábor Varga Miklós Nagy József Olasz Vilmos Papp Zoltán Paragh István 40 Vértessy László Virág Géza Vitáris Tibor 30 Pótor Aladár Az Ifjúsági Gyülekezet május 23-án, vasárnap délelőtt "9 órakor a Kollégium Oratóriumában tartotta záróistentisz­teletét, melyen résztvett az egész tanári kar és a négy felső osztály ifjúsága. Imádkozott dr. Nagy Sándor felügyelő tanár, beszámolót tartott az évi működésről Nagy István VIII. a) o. t. A többi számról a későbbi jelentés ad számot. A hazafias érzés ápolását és a nehéz időkhöz mért erősítését -ez évben is különös gonddal végezte intézetünk. Az iskola falain belül minden lehető eszközzel munkáltuk a nemzeti szellemű, hazafias nevelést, bevittük az egyes tantárgyak élőszóbeli és írásbeli tanításába. Naponként tanítás kezdetén és végén fel­hangzott a növendékek ajkán a Nemzeti Hiszekegy, valamint nagyobb ünnepélyeinken a Himnusz és a Szózat. E célt szol­gálták a hazafias ünnepélyek is. Az osztályfőnöki órákat mind az igazgató, mind a tanárok •elég sűrűn látogatták. Az első és második osztályok főnökei és a tanári kar tagjai is egyöntetűen megállapították az év végén, hogy ezeknek az óráknak, ha jól vezetik azokat, kiváló nevelő hatásuk van. A tanári kar éppen azért a maga részéről kívána­tosnak tartja ezen óráknak a többi osztályokba való fokozatos bevezetését és lassanként mind a nyolc osztályban történendő rendszeresítését, természetesen a felső osztályokban csökkenő •óraszámmal. A húsvéti szünidőben pompásan sikerült tanulmányi ki­rándulást rendeztünk Olaszországba 32 résztvevővel. A tanul­mányút vezetője dr. Kun Sándor igazgató volt, segítőtársai Kornya Sándor és dr. Ember Ernő tanárok. Kísérő tanárok voltak még : dr. Frick József, dr. Salánki József és Gacsályi Géza. A szervezési munka hét évre nyúlik vissza, amikor a mostani VII. osztályosoknak az I. osztályban főnöke volt az •igazgató, és megígérte nekik, hogy hetedikes korukban elviszi h) Iskolai kirándulások. 3

Next

/
Thumbnails
Contents