Református főgimnázium, Debrecen, 1936

,36 őket Olaszországba, ha a közbeeső idő alatt 260 pengőt össze tudnak gyűjteni. Az akkori lelkes megajánlásnak eredménye­képen sikerült 11 hetedikesnek a kívánt összeget megtakarítani. Csatlakozott hozzájuk a felső osztályokból még 8 tanuló és egy református tanárképzőintézeti egyetemi hallgató, továbbá 12 kísérő tanár, tanárné és szülő. A tanulmányút pontosan 3 hetet vett igénybe. Március 17-én indultunk el Debrecenből, s április 7-én érkeztünk vissza. Az útirány a következő volt : Debrecen— Budapest—Bécs—Velence-—Milano— Genova — Pisa -— Róma— Nápoly—Pompeji—Capri— Róma — Firenze — Trieszt — Buda­pest—Debrecen. Első állomásunk Bécs volt, ahol autocar-ral körsétát tettünk a városban, kimentünk Schönbrunnba, a Kahlenbergre és a Práterbe. Másnap este felejthetetlen út után, a Semmeringen, Stájerországon és Karinthián át megérkeztünk Velencébe. A lagúnák városában, melyet magyarok sűrűn látogatnak, két napot töltöttünk, s a Szent Márk-teret és templomot, a Canal Grandé palotasorát, a Doge-palotát, Szépművészeti Múzeumot, a Frari-, S. Giovanni e Paolo, S. Maria della Salute és S. Zac­caria-templomokat tekintettük meg, továbbá egy üvegfúvó­műhelyt, s kirándulást tettünk a Lidóra. A termékeny Pó­síkságon keresztül megtett út után érkeztünk a legélénkebb forgalmú olasz városba, Milánóba. Itteni másfél napunkat a Dóm, Galleria, Scala-színház, királyi palota, Brera-képtár, Ambrosiana-könyvtár és múzeum, Sforza-kastély megtekintése töltötte ki. Láttuk a világhírű temetőt, gyönyörködtünk a Dóm tetejéről nyíló kilátásban, s felfrissítettük magunkat Európa egyik legmodernebb fedett uszodájában. Genova különösen gyönyörű fekvésével, délvidéki jellegű vegetációjával és gazdag­ságával ragadott el bennünket. Egynapi tartózkodásunk alatt a Palazzo Rosso képtárát, a gyönyörű fekvésű és művészi emlékekben csodálatosan gazdag temetőt, Dómot és D'Annun­ziata-templomot tekintettük meg, sétáltunk a hatalmas for­galmú kikötőben, és villamossal körsétát tettünk a város felső peremén. Innen Rómába a tengerpart mentén vezető útunkon csak néhány órára állottunk meg Pisában, de ez is elég volt a Dóm, keresztelő kápolna és a világhírű ferde torony meg­nézésére. Rómára öt napot szántunk, s ezalatt végigtekintettük az antik, a pápai és a fasiszta Róma nevezetességeit. A Forum Romanummal kezdtük, s azután végigcsodáltuk a császári forumok, a Colosseum, a Palatínus beszédes emlékeit. Láttuk a capitoliumi, a csodálatosan gazdag vatikáni múzeumokat a Rafael-szobákkal, a Borgia-lakosztállyal és a Sixtusi-kápolná­val együtt, a Borghese- és a Nemzeti Múzeumot. A templomok megszemlélését a világ legnagyobb templomával, a Szent Péter bazilikával kezdtük, s folytattuk a Szent Pál bazilikával, és a minden bazilikák ősével, a lateráni Szent János-bazilikával.

Next

/
Thumbnails
Contents