Református főgimnázium, Debrecen, 1934
125 Az előadások részben a Rhodes House-ban, részben pedig az oxfordi egyetem és egyetemi múzeum helyiségeiben voltak és legnagyobb részüket bemutatásokkal, vetített álló- és mozgóképekkel kísérték. E szakosztályi előadásokon kívül voltak még közös előadások, ahol csodálatos szépségű és természethűségi álló- és mozgóképek kerültek bemutatásra. így dr. Julián Huxley a skótországi szirtisasok életéről, azután az angol madárhegyek életéből mutatott be filmeket. A német Horst Sievert pedig a halászsas fészkeléséről mutatott be bámulatos szépségű állóképeket. A magyar résztvevők a következő előadásokat tartották :: Dr. Kleiner Endre : A madárvédelmi törvényekről. Studinka László : A hamvas rétihéjáról. Dr. Nagy Jenő : 1. Az északi libafajok a Hortobágy pusztán. Bemutatásokkal. 2. A török gerle mint új fészkelőfaj Magyarországon. 3. A természet- és madárvédelem jelen állása Magyarországon. A nagygyűlés alkalmával páratlan szépségű tanulságos kiállítások is állottak a nemzetközi tudós társaság rendelkezésére. Egyik az Ashmolean múzeumban volt felállítva s a jelenkori angol festők madarakat ábrázoló festményei és rajzai voltak itt összehozva. Brooks, Green, Lodge, Thorburne stb. csodálatos természethűségű, de azért mégis művészi képei valósággal elbűvölték a szakértő nézőközönséget. Itt lehetett látni, hogy a művész mit tud létrehozni akkor, ha kissé jobban is belemélyed a természet életébe, ha kissé ornithologus, vagy legalább is figyelő vadászember is. Hasonló értékes és tanulságos volt az egyetemi múzeum egyik nagyobb helyiségében felállított fényképkiállítás, amelynek anyaga szintén teljesen a madárvilágra vonatkozott. A komoly tanulmányokat és fárasztó előadásokat kellemesen szakították félbe a jól megszervezett tanulságos, de mindazáltal kellemes és szórakoztató kirándulások és a régi angol hagyományok szerint rendezett pompás fogadások és díszlakomák. így már a megnyitás napján délután Oxford polgármestere fogadta nagy ünnepélyességgel a kongresszus tagjait a városháza nagytermében, este pedig az egyetem alkancellárja az Ashmolean múzeum dísztermében. Másnap a kongresszus részvevői két részre oszlottak. Egyik rész a kétórai autóúttal elérhető Foxwarren-t, a másik csoport a hasonló messze levő Liliford Hall birtokot kereste fel, ahol mindkét csoport gyönyörű és gazdag magánállatkerteket, madárvoliereket láthatott és tanulmányozhatott. Foxwarren-ben Ezra úr birtokán pl. óriási kiterjedésű parkok vannak, ahol teljesen szabadon élnek kenguruk, anti-