Református főgimnázium, Debrecen, 1934
I. Beszámoló az 1934 nyarán Nyugatés Észak-Európában végzett tanulmányutamrol. A múlt év nyarán immár nyolcadszor gyűltek össze a földkerekség ornithologusai nemzetközi nagygyűlésre, mégpedig ezúttal Anglia gyönyörű kis városkájába, Oxfordba. A megjelent szakemberek száma 250—300-ra rúgott, akik nem restelték a fáradságot a föld túlsó oldaláról, Japánból, vagy Űjzélandból is eljönni, csakhogy találkozhassanak kedvenc tudományuk legkitűnőbb képviselőivel, esetleges régi ismerőseikkel. Legnagyobb számban voltak természetesen a vendéglátó angolok, azután a németek. A kongresszus elnöke is a német Stresemann volt, a főtitkára pedig az angol Jourdain. Hazánkból mindössze hárman vettünk részt ezen a népes kongresszuson és pedig Budapestről dr. Kleiner Endre, Studinka László mint magánemberek s alúlírott pedig mint a Tiszántúli Madárvédelmi Egyesület, a debreceni református Kollégium és Tisza István Tudományos Társaság képviselője. Mint érdekességet külön ki kell emelnünk, hogy a kongresszus legfiatalabb tagja a magyar Studinka László volt, de a legöregebb tagját is részben magunknak követelhetjük Ferdinánd bolgár excár személyében, aki Murány gróf név alatt a kongresszus minden mozzanatában és kirándulásában idős kora dacára hűen részt vett. A nagygyűlésen 63 előadás hangzott el, mégpedig 36 angol,20 német, 6 francia és 1 olasz nyelven. E nagy munka négy szakosztályban ment végbe. Az I-ső felölelte a nomenclaturát, zoogeografiát, palaeontologiát és biologiát 21 előadásban. A Il-ik szakosztályba tartozott az anatómia, fiziologia, embryologia, genetika 10 előadással. Ill-ik szakosztályba tartozott a madárvonulás, helyváltoztatás, oikologia 16 dolgozattal és a IV-ik szakosztályban az avikultúra, madárvédelem, gazdasági madárvédelem körébe tartozó 16 dolgozat hangzott el. 1 Beszámoló az Oxfordban lefolyt 8-ik Nemzetközi Madártani Kongresszusról és az 1934. nyarán Észak-Norvégiában, a Jeges tenger partján végzett tanulmány- és kutató-utamról. 1»