Református főgimnázium, Debrecen, 1929

(3 az óklasszikai ideáloknak a leghűségesebb ápolója, általában a hellén-latin világszemléletnek a legtántoríthatatlanabb terjesztője és harcosa volt. Szinte úgy érezzük, mikor ide belépünk, hogy a mythologiai Ilellásnak egy darab földjét tapossuk. És ezt az illúziónkat a valóság tényévé emeli ama körülmény, hogy mi most a magyar református tanárságnak, sőt bátran és minden túlzás nélkül mondhatjuk : a magyar középiskolai tanárságnak a Nesztoránál vagyunk, ahol ez a név : Nesztor, — nem üres szólás, nem hiú hízelgés, nem udvarias alakiság, hanem színtiszta igazság. Nesztort Homeros sok helyen jellemzi több-kevesebb szóval és sorban : akár mint vitéz és bátor harcost (IÍ.1.IV., VIII. stb. énekeiben), akár mint bölcs és boldog uralkodót (Od. III. énekében) ; de mint bámulatos és tiszteletreméltó öreg férfit mindjárt az Ilias elején (I. 247—252. s.). Megtudjuk itt, hogy Nesztor „édesszavú (ifi-Jz^:) szónok, akinek ajakáról mézédesen folyik a beszéd ; mellőle más két egyívású ivadék és nemzedék pusztult ki és most a harmadik felett uralkodik". Méltóságod ma 80-ik esztendejében jár és - hála Istennek ! még mindig aktív szolgálatot tölt be, parancsnokol (ínízzi) felettünk, akiknek jó része már szintén a harmadik generációhoz számítható Méltóságodhoz viszonyítva. S ha megnyílik a mi Nesztorunk ajaka, bizony a homerosi plasztikus jellemzés itt is egészen helytálló lesz, betűről-betűre talál. De a római világnak is megvan a maga híres öreg embere és ez : M. Porcius Cato Censorinus. A ránkmaradt és rávonatkozó sok és sokféle adat közül talán a legjellemzőbb az, amit a kiváló latin író, Cicero, a „Cato maior sive de senectute" c. müvében fest róla. Hadd idézzek most e műből két kis részt. Az egyik így hangzik (IV. 9.) : „Aptissima sunt omnino arma senectutis artes exercitationesque virtutum, quae in omni aetate cultae, cum diu multumque vixeris, mirificos ecferunt fructus" ; a másik pedig ez : „Resistendum senectuti est, eiusque vitia diligentia compensanda sunt ; pugnaiulum tamquam contra morborum vim sic contra senectutem ; habenda ratio valetudinis ; utendum exercitationibus modicis ; tantum cibi et potionis adhibendum, ut reficiantur vires, non opprimantur. Nec vero corpori subveniendum est, sed menti atque animo multo magis. Et corpora quidem exercitationum defatigatione ingravescunt, animi autem se exercendo levantur". Ha ezeken az idézeteken végiggondolunk, ki ne ismerne bennük rá a mi Catonkra, a mi Felügyelő urunkra, aki bámulatos i-'X^-ík-val, a nagy Kant pontosságához hasonlítható szabályozott életrendjével, testének és lelkének állandó gondozásával egy mindenki előtt tisztelt és csodált öregkort hordoz a vállain. S ha valakire ráillik, úgy bizonyára őt ékesítik legigazabban Cicero-