Református főgimnázium, Debrecen, 1928

6 és nejének, Szondy Zsuzsánnának többrendbeli kegyes alapítványa, mely összesen 18 ezer 500 rh. forintot tett ki aranybar és ezüstben s értéke a világháború előtt, 1914-ben már 64,411 K 53 fillérre emelkedett. Az alumneum és coqnia mellett közös élelmezésre is álltak össze egyes kisebb diáktársaságok (paedagogium, quadra). Ezeknek a városban fogadott asszonyok főztek s azoktól hordták be a szolgatanulók naponként a kollégiumba az ételeket. Az alumneum, mint korszerű intézmény, lassanként háttérbe szorította a coquia-rendszerű kollégiumi köztartást, amely a folytonos kéregetésnél fcgva lealázó volt az ifjúságra s közegészségügyi és tisztasági szempontból is sok kifogás alá esett. Mindamellett a tanulók egyrészének ellátása még csaknem a XIX. század közepéig e szerint történt. Kimondhatatlan áldás származott ebből a tanulókra s általuk a hazára és egyházra egyaránt. A földhözragadt, szegény, de tehetséges gyermek, akit szülei jóformán egy fillér nélkül bocsátottak el hazulról, bejött a kollégiumba, amely valódi alma materként, tápláló anyjaként fogadta s kebelén fölnövekedve és kitanulva, a hazának, egyháznak, társadalomnak hasznos tagja lett; sok közülök olyan magas polcra emelkedett, ahonnan nemcsak a nevelő kollégiumra, hanem az egész magyar nemzetre is fényt árasztott. A szolgatanulók, kiket famulusoknak is hittak, kétségkívül nehéz körülmények között éltek és sokat dolgoztak, tűrtek, szenvedtek. Igazán rájuk illik Horatius mondása, hogy „multa túlit, fecitque, puer, sudavit et alsit" De ez a nyomasztó állapot edzette meg az ifjú testét, lelkét és jellemét. Ehhez képest a mai kor tanulóifjúságának valósággal az ölébe hull mindaz a sok belső, lelki haszon és kincs, amivel őt az iskola egy egész életre ellátja. Azonban éppen mert a régi nemzedék nagy nehézséggel és fáradsággal szerezte meg az iskola által nyújtott javakat, jobban is megtudta azokat becsülni, hiszen emberi természetünkben gyökerezik, hegy amihez könnyen jutunk, annak értékét sem ismerjük eléggé. Jó, ha megjegyzik ezt maguknak azok a tanulók, akik a minél könnyebben való boldogulásra törekesznek és aztán levonják belőle a régi iskola intését : „Munkálkodó légy, nem panaszkodó !" A kollégium alumnusi pénztárát az 1853—4-ik iskolai évben tápintézeti pénztárrá tette az egyházkerület, miután a régi szabású alumneumot korszerű tápintézetté, vagy ahogy még közönségesebben nevezik, konviktussá szervezte át s ezzel egységbe vonta az addig szétágazó és bizonytalan kollégiumi élelmezést. A tápintézeti pénztár vagyona ekkor összesen 72,843 frt 15 krt tett ki. A tápintézet 1845 óta külsőleg és belsőleg folyvást fejlődött a