Református főgimnázium, Debrecen, 1928

5 tartották. Mert a coetus nemcsak kollégiumi tanulása idején támogatta a tanulókat, hanem azon túl a külföldi egyetemre menő tagjait is segélyezte. Ilyen pompásan kigondolt és keresztülvitt paedagógiai rendszerrel kapcsolta magához és a református iskolához, meg egyházhoz a fiatalságot. Az adományozott összegeket eleinte évről-évre kiadták a tanuló ifjúság segélyezésére, mígnem a kollégium messzenéző, nagy tanára : Martonfalvi György megkezdette a jövőt is szolgáló tőkegyűjtést 1666-ban s ezzel biztosabb alapot vetett a tanulók segélyezésének. A tőkepénztár (fiscus scholae) 1691-ben veszi kezdetét. A bursa neve előbb fiscussá, később a korszerű cassává, majd újabban pénztárrá változott át. A XVIII. században az erdélyi fejedelmek : Bocskai István, Báthori Gábor, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György és Apaffi Mihály, valamint egyes főurak állandó évjáradékot legáltak a kollégium számára részint földbirtokoknak, részint kősónak a jövedelméből. Ezeket az ú. n. alumnusok eltartására fordították. Ezzel a kollégium köztartásába a coquia mellett egy újabb intézmény, az ú. n. ahimneum jött be. A coquiát a tanulók nagyon megnövekedett száma miatt sem lehetett fenntartani. Az alumnusok már nem összekéregetett, ingyen koszton éltek, hanem az évjáradékokból pénzen szerezték be számukra az élelmet. Ilymódon három diáktisztség felállítása vált szükségessé : a provisori, dispensatori és praebitori. A provisor a szénior mellett a hagyományozott földbirtokokat kezelte s jövedelmét szedte be, a dispensator az alumneum konyhai beszerzője és felügyelője vagy gondnoka volt, a praebitor a kenyeret süttette és osztotta ki. Az alumnusok számára már külön élelmezési helyiséget építettek konyhával, sütőkemencével, étteremmel s természetesen szakácsnőt (coqua) és sütőasszonyt (pistrix) is fogadtak fel, akiknek hozzátartozóikkal együtt lakást is adtak. Az alumneum és mellette a panarium, vagy kenyérház a kollégiumon kívül külön épületben volt elhelyezve. A köztartásnak ez az alumneumi módja a XVIII. században mindjobban kifejlődött. A XVIII. század végétől kezdve közrendű, gazdag jóltevők is mindszámosabban tesznek alumnusi alapítványokat. Az örök emlékezetre méltó pártfogók között legelői jár az ősi Maecenas, a fejedelmeknél is bőkezűbb és a tanuló ifjúság támogatásában kifogyhatatlan Debrecen városa, mely atyai szemét, kezét és gondját soha nem veszi le a kollégiumról. Az őszi diáksegély-gyüjtés, az ú. n. kápsálás jókora évi mennyisége is a város lakóinak emlékezetreméltó jótékonysága. Különösen megnövelte az alumnusi pénztárt és a tanuló ifjúság segélyezését szélesebb alapokra fektette a XVIII. század közepén Kenessey István dunántúli egyházkerületi főgondnoknak, a kollégium hálás növendékének