Református főgimnázium, Debrecen, 1928

4 tanulók foglalkozásának egyik fontos neme adja a magyarázatot. A coetus tagjai u. i. a város által épített és fenntartotl kollégiumi épületben kaptak lakást, ruházatukat természetber vagy pénzben a szülők vagy kegyes jóltevők adták. De honnar vették az élelmet ? Akkor még természetesen, híre sem volt E convictus mai formájának, hanem a tanulók táplálásának eg> sajátságos módja, az ú. n. coquia volt szokásban. A város lakói adtak élelmet felváltva a diákoknak, ami nem csekély teherrel és áldozattal járt. Minden elismerés és tisztelet illeti Debrecer kálvinista népét, hogy ezt a terhet és áldozatot hosszú idői keresztül jó szívvel, zúgolódás nélkül hordozta s ezzel egyházáért és a magyar közművelődésért olyan messzemenő jótékonyságot gyakorolt, amelynek érdemét még nem emelte ki a történelem. Ahogy a kollégium legrégibb íelmaradt törvényében az 1647-ikiben , olvassuk, a coetusnak egyik tisztviselője, s coquus, t. i. az élelemről gondoskodó nagy diák, délelőtt 9 és délután 4 órakor indult el a városba az ebéd és vacsora összeszedésére a mendicansokkal, azaz a kéregető, kolduló kis diákokkal együtt. Kosarakat vittek magukkal a kenyereknek és más szilárdnemű ételeknek, a híg eledeleket a lakosok saját fazekaikban és kondérokban adták. Ezeket kiürítés után szépen kimosva vissza kellett szállítani. Aki természetben nem tudott adni eledelt, pénzzel járult a tanulók élelmezéséhez. Az összegyűjtött ételeket a mendicansok a kollégiumba szállították s azokat ebéd- és vacsora idején a coquus kiosztotta. Berendezeti és fölszerelt éttermet az akkori diákvilág még nem ismert, hanem az étkezést a kollégium legtágasabb helyiségében, az auditóriumban, azaz a tanteremben végezte. Ilyen is csak egy volt hosszú ideig a kollégiumban. Micsoda feljődésen ment keresztül azóta a kollégium a tápintézet mai díszesnek mondható, külön étkező helyiségéig ! A tálakat a lotor, azaz mosogató szolgadiák hordta be és vitte ki. Az étkezés után az auditóriumot kitakarította és az edényeket felmosta. Kellemetlen tisztség volt a lotori és sokszor büntetésül is szabták a tanulókra. A jószívű patrónusok kezdetben kisebb-nagyobb pénzadományokkal is járultak a tanulók segélyezéséhez, de állandó alapítványok tételére hosszabb ideig nem gondoltak. Az adakozók hosszú és díszes sorozatát 15?6-ban Szűcs Jánosné, debreceni tekintélyes polgárnő nyitja meg. Az adományozott pénzösszeget, természetesen, nem valami erős zárú készülékben, vagy éppen Wertheim-szekrényben őrizték a régi kollégiumi diákok, hanem lakat alá helyezett bőrzacskóban, amelyet görögösen byrsának vagy bursának hittak. Két ilyen bursáról emlékeznek a kollégium iratai, egyik a bursa sacra vagy nigra, a másik a bursa victualis. Amabban a külföldre menő diákok segélyeit, emebben az élelmezésre adott és fordított összegeket