Református főgimnázium, Debrecen, 1914

5 "vitézei, és te is elvakult szolgaság undok áradata, álljatok meg, engedjetek pár pillanatot szent fájdalmunk áldozatának, engedjétek közétek a mi gyászos gyülekezetünket ; ott közöttetek, ott a harcok véres mezején, ott a megcsonkult tetemek, ott a hullák ijesztő tömege között egy frissen hantolt földdomborulatot keresünk ; megtaláljuk, szeretetünk égő lángja, fájdalmunk lángoló tüze világánál rátalálunk, és bár a fejfa dr. Újvárosi Szabó Gyula nevét nem mutatja is nekünk, de a rajta szétszórt hervadó virágok, a bajtársi szeretet gyászos bizonyságlevelei, szomorúan hirdetik : itt nyugszik a mi hősünk, ide temetkezett mindnyájunk szép reménysége, itt dőlt össze, itt hever romokban egy kis világ minden boldogsága. Meghalni az élet reggelén, delén, avagy alkonyán, mindnyájunk közös sorsa ez, de meghalni elszántan, bátor lélekkel mindnyájunk megváltásáért, feláldozni magát egy magasztos eszméért : ez a katona, ez a hős legszebb, legmagasztosabb kiváltsága. Az emberi lélek, t. gyászoló gyülekezet, sohasem mutatkozik szebben, fönségesebb szépségében, mint a halállal szemben, azokban az ünnepélyes pillanatokban, amikor a veszedelem nagysága meghozza a teljes lemondást önmagáról; mert elfeledni, feláldozni magát egészen a halálig : ez a katona, ez az igazi hős feladata. Ez az emberi lélek legmagasztosabb szépsége, az ember nem lehet fönségesebb, mint a halállal szemben. A lélek nagysága és szépsége, t. gyászoló gyülekezet, a fájdalmakban és gyötrelmekben edződik és olyanná lesz, olyanná magasztosul a halál által. Mint egy magasbanyúló pyramist, olyannak látom én, t. gyászoló gyülekezet, az emberi életet. Csúcsán azok vannak, akiknek homlokán a lángész, az erény, bátorság és szeretet lángol, élükön az, aki a fájdalmat megszentelte. Lent vannak a közönségesebb életek és amilyen mértékben alászállunk, olyan mértékben szaporodik a mosoly, amilyen mértékben fölfelé haladunk, látjuk uralkodni a komolyságot, a nagy elhatározásokat, a fönséges nagy dolgoktól elválaszthatatlan fönséges tekintetet és a komollyal az igazi szépséget, megható-komoly szépségét az erőnek, nagyságnak, erénynek és bátorságnak. Ott látunk téged is, dicsőültünk, ennek a pyramisnak magaslatán egyéniséged egész szeretetreméltóságában, fájdalmakban megnövekedett lelked nagyságában, kötelességérzetednek