Református főgimnázium, Debrecen, 1912

29 otthon az egyház oltalma alatt marad s ő maga zsákmánnyal megrakva térhet haza".

1 Égett a vágytól, hogy a büszke nemességgel szemben, ő mentse meg hazáját a törökök támadásaitól. A földesurak azonban nem akartak részt venni a háborúban s jobbágyaikat is erőszakkal akarták visszatartani, hogy a tavaszi munkában hiányt ne szenvedjenek. Ezáltal a kereszteseket maguk ellen ingerelték. Az 1437-iki lázadás következménye még élénk emlékezetében volt a pórnak s így kezdetben követelése csak az elbocsátásra szorítkozott, legfeljebb ,,az olyan durva visszaélések megszüntetését követelte, melyekből a földesúrnak sem volt haszna".

2 De az urak nemcsak hogy elzárkóztak követelésük elől, hanem haragjukban és engesztelhetetlen gyűlöletükben újabb és újabb erőszakoskodásokkal, az otthonmaradt családtagokra szabott büntetésekkel és terhekkel az országot a legválságosabb helyzetbe sodorták. Most már az volt a kérdés, hogy képes lesz-e a jobbágyság a mérsékletre s e nehéz körülmények közt eligazodni és magát vezetni ? De midőn látta, hogy a főpapok és főurak bandériumaikat nem szerelik fel s a királyi hadak is késnek és liogy az illetékes fórumok se törődnek a keresztesek élelmezésével és felszerelésével : annyira felháborodik lelke a földesurak és az udvari hatalmasak iránt, hogy most már inkább a bosszú és szenvedély, az emberi önérzet és szabadság, a megtorlás, a százados szolgaság megszüntetésének és mindennapi kenyere biztosításának vágya vezette s nem annyira a körültekintés, higgadtság, következetesség és a török elleni háború. Mikor pedig az otthonmaradtakon elkövetett bántalmak híre fülükbe is eljut : a földesurakra támadnak s kegyetlen mészárlásokat visznek végbe. Az egész magyar földet vérbe borítják, de vezérüket, Dózsát Szapolyay leveri s így megmenti az állam rendjét. Szapolyay győzelmét követte a megtorlást tartalmazó, vérrel írott törvények hozatala s a jobbágyság lelkét betöltő gyűlölet földesurai iránt. ,,A forradalomra következett elnyomás magán hordja e szerencsétlen idők bélyegét. Hosszú századokra ható, szomorú emléke maradt meg benne a társadalom szűkkeblűségének. Az 1 Márki: Ó- és középkor tört. 544. 1. (Müv. könyvt.) 2 Acsádi: A magyar birodalom története. II. k. 72. I.