Református főgimnázium, Debrecen, 1912

16 valósítliató, az emberiség aránytalanul túlnyomó többsége ezt cselekszi. A második fokozat : minden szép testnek a szeretete, nem mutatja világosan a tökéletesedést, a magasabbra jutást. Ellenkezőleg, a közönséges erkölcsi felfogás szerint az a jobb, aki beéri egygyel, nem hajszol mindenkit. Azért bizonyos mértékig meg van nehezítve már ez által is az a philosophiai szemlélődés, mely ezen lépcsőzet kiépítésében irányadó volt és ami itt lényegileg minden anyagnak egyértékűségét, az egésznek a részeknél való többségét jelenti. A harmadik fokozaL : egy szép lélek szeretete, érthető, néha az életben látható is, de a negyedik és ötödik minden szép lélek szeretete, a szép cselekedetek és tudományok szeretete már csak igen-igen nehezen képzelhető el. Míg végre a hatodik : a szép eszméjének szeretete, mindenütt és mindig csupán a szépnek szolgálni, azt kultiválni, sőt létrehozni — egyenlő a lehetetlenséggel. Ezt már hitetlenkedve hallgatták Sokratestől a barátai és lefokozott elismeréssel jutalmazhatták. Üres szólásnak vették, amit tartalommal megtölteni nem lehet ; phantasztikus építménynek az egész lépcsőzetet, mely mellett, ha megvalósulhatna, térben és időben törpévé enyésznének a híres aegyptomi gúlák. Hiába mondja azt Sokrates (XXIX. fej. eleje), hogy „aki a szeretetben idáig nevelkedik és a szép fokozatait helyes sorrendben szemléli, az a végső pontra érve hirtelen valami csudálatos természetű szépet fog megpillantani, épen azt, amiért minden előbbi munkája történt : ez öröktől fogva való, sohasem keletkezett, sem el nem enyészett, nem gyarapodik és nem kevesbedik, nem is egy helyen vagy egy időben szép, viszont más helyen vagy más időben rút, nem is ehhez való viszonyában szép, ellenben ahhoz viszonyítva rút, nem is itt szép, ott meg rút; nem is mutatkozik neki ez a szép úgy, mint valakinek az arca, vagy keze, vagy valami más testrésze, sem mint valami beszéd vagy valami tudomány, sem úgy, mintha valami másban, például élőlényben, vagy a földön, vagy az égen, vagy valahol másutt léteznék, hanem maga magában véve önmagával mindig azonos alakú létező, más dolgok pedig belőle olyan módon részesednek, hogy ő ezeknek keletkezése és pusztulása esetén sem nem gyarapszik, sem meg nem fogyatkozik, sem semmiféle változást nem szenved". Ezek nagyon szép frázisok — vélték a Sokrates hallgatói — de fenszárnyalnak az anyagtalan aether világában, vagyis nincs a reális, a mindennapi