Református főgimnázium, Debrecen, 1912

11 csak összezavarja az Erosra vonatkozó gondolatainkat, valósággal labyrinthusban érezzük magunkat, amiből nem találjuk a kivezető útat. A környező homályban tisztán szeretnénk látni ; a hasonlóságokat egybefüzve, az ellentéteket kiegyenlítve óhajtanánk képzeteinket rendszerezni : vágyódunk Erőst igazán megismerni. Kinek az útmutatása mellett, kinek a gyámolításával tehetjük ezt meg ? A felelet önként kínálkozik rá. Ez a kalauz senki más nem lehet, csak Sokrates. Tehát a bevezető öt beszéd : az ok, a Sokrates fejtegetése : az okozat. Abba a „rudis indigestaque moles"-be rendszert önteni Sokratesre vár. A laikusok munkáját kijavítja és tökéletessé teszi az ő szaktudása. A „délibábos" dilettánsok után jönni kell egy valóságos bölcsnek, aki ezt a szerteágazó öt beszédet, mint valami polypnak az öt karját, egyetlen egy törzsbe foglalja össze. És tényleg Sokrates azzal kezdi mondókáját, hogy helyteleneknek nyilvánítja az eddigi beszédeket, mert ezek összehordtak a legkisebb bírálat nélkül mindenféle szépet és nagyot, akár volt az igaz, akár sem, pedig szerinte „minden dicsérendő dologról először az igazakat kell elmondani, ez az alap". Azután kitűzi a tételt : először keresni kell, micsoda Eros, mi az ő lényege, másodszor vizsgálni fogja hatását, működését (XX. fej.). Ami Eros lényegét illeti, Sokrates Agathonnal folytatott rövid pár beszéd után (XXI. fej.) ellentétben az előtte szólókkal kimutatja, hogy Eros sem nem szép, sem nem jó, mert akkor a szeretet nem vágyódnék, mint ahogyan ezt kivétel nélkül látjuk, a szép és jó után. Már pedig lélektani tény, hogy a vágy mindig valami olyat kíván, ami nincs birtokunkban : csakis szükségérzet nyomában támad fel. De ebből nem szabad azt következtetni, hogy Eros tehát rút és rossz, mivel valami ő a két véglet között. Nem is isten, csupán daemon, magyarul : szellem, az emberek és istenek között álló lény. „Közvetíti és átadja az isteneknek az emberektől jövő és az embereknek az istenektől jövő dolgokat, amazoknak a kéréseit és áldozatait, emezeknek a parancsait és az áldozatokért nyújtott jótéteményeket" (XXIIL fejezet). Azután kifejti Sokrates a tétel második részét. Kimondja, hogy „a szeretet azon akaratunkban nyilvánul, hogy a jó mindig birtokunkban legyen" (XXIV. fej.), mert így lehetünk a boldogságban osztályosak. De ha ez a szeretet célja, kérdés : mi