Református főgimnázium, Debrecen, 1912

10 nak, mint amilyennek ezen művében Platón mutatkozik, arról feltenni azt, hogy gondolatát, eszméjét, célját világosan, minden félreértés kizárása nélkül, mindenki számára egyszerre megérthetően, ne lett volna képes kifejezni, — úgy gondolom — legalább is kegyeletlen sértés. Azonban ebből nem az következik, hogy tehát Platónnak ezen öt beszéddel nem lett volna semmi célja. Ez a feltevés is teljesen absurdum lenne ; tagadása Platón tudásának és művészetének, amely még egy kis szócskát sem helyez el ok nélkül a maga írásaiban, nemhogy önálló beszédeket, müvéből egy egész részletet dobna oda szabadjára hegyott jókedvéből. Nem felesleges sallangok ezek a beszédek, hanem nagyon is megokolt szükség magyarázza a létezésüket : az egész műnek szerves és elmaradhatatlan részei. Platón ugyanis ezen öt beszéddel csak rá akart mutatni azon kavargó képzelt tömegre, mely kartársai köztudatában a társadalom különböző rétegei szerint Eros fogalmához fűződött. Jellemzi, hogy a szeretet lelki abstractiója, mely concret megnyilvánulásaiban, hatásaiban ezt az egész világot átfogja, sőt birtokolja, még az úgynevezett müveit emberek ismeretében is mily szegényes, mennyire fogyatékos, szégyenletesen és együgyűen felületes. Phaidros szájából meghalljuk az athenaei nyárspolgár felfogását; Pausanias, a paederaslia rabja, a maga szavaiban Eros ezen érzéki kultuszának hódol ; Eryximachos orvos mintegy foglalkozásából kifolyólag, a természet egész világában igyekszik ezen istennek uralkodását igazolni ; Aristophanes a humoros költő szemével keresi az emberek hatalmas szerelmi vágyainak, legtöbbször szenvedélyeinek, eredetét és azt egy csudálatos phantasmában meg is leli; a színműíró Agathon végre Eros lényegét elemzi s e boncolás közben áradozó nyelve olykor erős lendületben mutat rá a szeretet istenségének egy-egy fontosabb tulajdonságára. Nyilvánvaló, hogy a cívis és a céda, a komikus és tragikus, meg a doktor ,,si idem faciunt, non est idem". Mindegyik elmondja a maga véleményét, még pedig a tőle telhető legjobb igyekezettel, mindegyik gáncsolja a másikét, sőt a többiét együttvéve, de semmiképen sem adnak, mert nem is adhatnak valami sorozatos fejtegetést s egységbe foglaló közös eszmét nem lehetséges belőlük kihámozni. így vezet bele bennünket Platón a ehaosba. Ez az őt beszéd